A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-08-01 / 8. szám

354

hjlyés (svuDiLA fflsm-imxi) halmára

ILLYÉS GYULA, KHÁRON LADIKJÁN (a könyv vége)

Meghalni udvariatlanság. A jó halálra való fölkészülés első leckéje, hogy meghalni neveletlenség. Még az életből kinézettek halála is önmagában merő ízléstelenség: hörgés hallik, tikácsolás, az asszonyok lavórral szaladgálnak, a férfiak fejcsóválva jönnek ki a pitvarra, a szomszédok a kerítéshez gyűlnek. Meghalni visszaélés, afféle paraszti önzés. Soha nem okozunk annyi kényelmetlenséget szeretteinknek, mint midőn kimúlunk. Az öregedéssel járó veszélyek elhárításának egyik sarkalatos föladata tehát halálunknak a körülményekhez képest való emberiesítése, azaz elviselhetővé tétele. Halálunkkal mindnyájan a zsarolás bűnébe esünk, mégpedig a bűn afféle vidéki válfajába: ötven kilométernyi távolságból kényszerítünk rokonszenves sógorokat és kedves ángyokat arra, hogy napi munkájukat abbahagyva vonatra üljenek, méregdrága koszorút vásároljanak, s órák számra áll- jjanak a napon, kihízott fekete öltönyükben, verejtéküket törölget- ve. Ha még könnytörlést is kicsikarunk, az a zsarolás mély foka.

Jól meghalni, hozzátartozóink oldaláról nézve a dolgot, semmiképp sem lehet. Holtában még a király és a tegnap még körülrajongott filmdíva se más, mint egy rakás gyorsan eltakarítandó, bűzlő szemét.

Mindezen enyhíteni csak azoknak van módjuk, akiknek napjaira, mint mondani szokás, a halál előreveti árnyékát. Vagyis legnagyobbrészt az öregeknek. A magára adó öreg egyik legszebb elégtétele az elmúlás megaláztatásával szemben, ha távozása rettenetét környezete számára tompítani képes.

Ezt szolgálják ezek a sorok.

Jól közeledni tehát végnapjainkhoz, udvariasság. A megörege-