A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
347 Erénynek és kegyelemnek Fénylett benne sok jele, Csodálatos türelemnek Malasztjával volt tele. Bizonyság rá a szegénység. Kiket jóval halmozott. Akik szakállát megtépték, Szentségtelen koldusok. Örvendezz, királyi város, Székesfehérvár, nagyon, E nagy király valóságos Székhelye benned vagyon. Mert te őrződ dicsőséges Boldogságos tetemét: Ő nevével vagy te ékes. Boldog város, büszke légy! Kós Károly, Az Országépítő (Történeti regény) Odalép a király és kinyitja az ajtót. A házban olajmécses pislog, sárga, beteg lánggal. A szemközti fal mellett nagy halomban ládák és bőriszákok, és kasok meg zsákok, magasra feltornyozva. A más fal mentén széles, szőnyeges kerevet. S füstös félhomályosság a házban és zsíros bőr meg lóizzadtság émelyítő büdössége. A ház közepén, mozdulatlanul, hosszú, derék asszony áll s néz az ajtóra. Kezében korbács. A király belép a házba, s megáll; az asszony egyet lép feléje: — Mit keres idegen férfiember asszonyok házában? István mégegyet lép előre. Páncél csillog rajta, oldalán hosszú, egyenes német kard, fején sisak. És akkor Pósa várnagy beszól az ajtón: — A király — és behúzza az ajtót, s ő maga künn marad az ereszben. — A király — mondja utána az asszony. Megsáppad, s a korbács a földre esik. István leveszi fejéről a sisakot: — Én vagyok, édesanyám. Sarolt áll; tágranyílt szemmel nézi a fiát. S a ház árnyékából ki a világosságra imbolyog nesztelenül a vajda felesége. Megáll Sarolt mellett egyenesen, néz Istvánra tág, fényes, csudái kozó szemmel, és szája suttogja: — A király . . . De Sarolt megrázza fejét: — Az én fiam nem kergeti az ő édesanyját és atyjafiait, mint szökött rabokat, avagy zsiványokat. — A király megbünteti engedetlen szolgáját.
