A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
323 Problémák és Megoldások Nagy Ferenc AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS (Lk 10,29-37) 1) Kérdés — példabeszéd Ö pedig, igazolni akarván magát, így szólt Jézushoz: „És ki az én felebarátom?" Jézus pedig átvéve a szót ezt mondotta. A Lukács-evangéliumban két személy kérdezi Jézustól - egy „ifjú” (18,18) és egy „törvénytudó” (10,25) .Mester, mit kell tennem ahhoz, hogy örököse legyek az örök életnek?” Az ,4fjú” kérdésére Jézus idézi a tízparancsot (18,20), és hozzáfűzi a felebaráti szeretet parancsát (Mt 19,19). A „törvénytudó” kisértő, kihívó szándékkal kérdez; Jézus nem felel neki, hanem tőle kérdezi a Törvényt; erre az elmondja a kettős egy főparancsot (10,27). A Márk-evangélium szerint a helyzet másként fest: az, aki kérdez, nem kötekedő törvénytudó, hanem békés, jószándékú „írástudó” (Mk 12,18); kérdése a „valamennyi közül első parancsra” vonatkozik, Jézus pedig „első parancsként” az Isten-szeretetet, „második parancsként” a felebaráti szeretetet idézi; és amikor az írástudó lelkes egyetértését fejezi ki, Jézus megdicséri, amint az ifjúval is megtette. A mondottak alapján nehéz eldönteni, hogyan keveredtek egymással az evangéliumi hagyományok, kivel, mikor, miről, milyen párbeszédet folytatott Jézus. Azt sem lenne könnyű pontosan meghatározni, milyen kérdésfeltevés előzte meg az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. A párbeszédet a lukácsi „törvénytudó” kezdeményezte, és válaszként (valószínűleg az Isten-szeretet parancsa nélkül) a felebaráti szeretet parancsát kapta, a .helyesen feleltél” dicsérő elismeréssel és a „tedd ezt, és élni fogsz” ajánlással. A törvénytudó nem nyugszik meg,
