A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-03-01 / 3. szám

107 Március 27 - SZENVEDÉS VASÁRNAPJA MEGVÁLTÓ KIRÁLYUNK . . . Isten igéje: Lk 19,28-40: „Áldott az Ur nevében érkező Király!” íz 50,4-7: „Nem álltam ellen, és nem hátráltam meg.” Fii 2,6-11: „Engedelmes lett mindhalálig.” Jézus szenvedéstörténete (passió) Szent Lukács szerint. Az Egyház a nagyhét liturgiájával, a hivő lélek nagyheti áhíta­tával belép a húsvéti titkok megrázó megjelenítésének, a szent emlé­kezésnek hetébe. ,,Nagy” hét ez: mert a nagy Isten legnagyobb tetté­ről van szó, amit megtett a kicsiny, a gyarló, bűnös és hálátlan teremt­ményért, annyiszor hálátlan gyermekeiért, hogy azok igazán naggyá lehessenek. ★ * ★ Akár a közös kérésztút alázatos végigimádkozásával és -éneklé­sével, akár szobánk (betegszobánk, magányos, árva szobánk) csendjé­ben követjük az Urat az ő nagy útján, akár a liturgia egyszerűségében is megrázóan fönséges szertartásaiba kapcsolódunk be — iparkod­junk azt a lelkületet megérteni, azt a lelki magatartást magunkévá tenni, „mely Krisztus Jézusban megvolt”. A szeretett Fiú ebben is megteszi az Atya akaratát Az ártatlan, a bűntelen testvér „bűnnélesz” testvéreiért, hogy őket, Vérében tisztára mosva, (itt a győztes húsvéti remény!) egykor majd a feltámadás dicsőségében is részesítse. ★ ★ ★ A mi Szent Margitunk könnyes szemmel, majd hangos zokogás­sal és alázatos arcraborulással hallgatta, mikor a szenvedés történetét felolvasták közösségük számára. Megtanulta nem kímélni magát, mi­kor látta, mit tett érte az Úr. * ★ ★ ,,Ó szent Kereszt áldott fá­ja, drága a te gyümölcsöd!” A ha­lálig tartó hűség, a magukat nem kímélő és magukat nem sira­tó hősies magatartás titkát itt tanulták meg minden korok nagyobbra hivatott emberei. Hiá­ba botrány, hiába ostobaság a vi­lág bölcsessége szerint a kereszt titka és a kereszt tudománya,

Next

/
Oldalképek
Tartalom