A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
90 Bőcse gazdával. Bőcse gazda csalódott mindenben és mindenkiben egész életében. Rossz emlékei voltak elhunyt apjáról, anyjáról. Felesége is megcsalta, ott is hagyta egy más ember miatt. Gyerekeivel is csak a baj volt, meg szüntelen háborúskodásban volt szomszédaival is. Elzárkózott, magányos medve volt, amikor a professzor elkapta portáján. Bizalmatlanul méregette a városi nadrágos embert. De a végén megjuhászodott és elbeszélgettek hosszasan. A professzor úr szerint Bőcse gazda életfilozófiája röviden így foglalható össze: — Nézze, uram - mondta az öreg —, mi vagyok én, Bőcse János lőcsfalvi gazda a nagy világmindenségben? Egy hangya, vagy talán csak egy porszem. Mi értelme van annak, hogy vagyok? Csak mer’ apám s anyám együtt háltak, oszt lettem. így lettek a többiek is a faluban. Kicsudák azok? Tudjuk a nevüket, látjuk, hogyan élnek, hogy tesznek-vesznek, míg meg nem halnak. Minek is lettem. Feleséget vettem. De megcsalt, itthagyott. Egy családban éltünk, én, a feleség, a gyerekek. Mindenki élte a maga életit. A végin egyedül fogok meghalni. Mi a fene nagy öröm lehet hát ,,élni”? De a szomszédja, az öreg Kóczán, más nézeten volt. Át is lépett a beszélgetés közepén és rájuk köszönt: — No, János, mán megin’ kesereg? Lássa, uram - fordult a tanár úrhoz —, mondom neki: Vak vagy te, János! Te csak a sok rosszat látod a világban, s nem látod a sok jót, ami benne van. Meg az embereket is rossznak látod, pedig van jó ember is. Van rossz ember is. Igaz-e, tanár úr? Itt a faluban is! Sok jó történik; főleg mióta ez a papunk meg jegyzőnk van itt. Oszt az élet is ad sok minden jót, aminek lehet örülni. — Hát ebben igaza van — helyeselte a tanár úr. — No, látod, János, az úr is igazat ád nékem. Az öreg Bőcse csak legyintett: — Ti is csak csaljátok magatokat. Mindig azt mondjátok: majd az Isten segít, majd a kormány segít, majd jobb idők is jönnek, meg miegymás. Hát csak álmodozzatok. * * * S ez így ment hónapokon át. A professzor úr kivizsgálta a falu bölcseit. Irt is róla egy nagy cikket valami tudós újságban, amit a lőcsfalvi pap kiakasztott a kultúrházban a hirdetőtáblára, hogy mindenki olvashassa. Olvasták is annyian, hogy újat kellett rendelni, mert a bíró uram szerint ,,ezt mán szétolvasták.” Röviden az volt benne, hogy a falu egyszerű, természetes ésszel gondolkozó emberei tulajdonképpen ugyanazt érzik, gondolják és (folytatás a hátsó borítólap belső oldalán)
