A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-02-01 / 2. szám

90 Bőcse gazdával. Bőcse gazda csalódott mindenben és mindenkiben egész életében. Rossz emlékei voltak elhunyt apjáról, anyjáról. Fele­sége is megcsalta, ott is hagyta egy más ember miatt. Gyerekeivel is csak a baj volt, meg szüntelen háborúskodásban volt szomszédaival is. Elzárkózott, magányos medve volt, amikor a professzor elkapta portáján. Bizalmatlanul méregette a városi nadrágos embert. De a vé­gén megjuhászodott és elbeszélgettek hosszasan. A professzor úr sze­rint Bőcse gazda életfilozófiája röviden így foglalható össze: — Nézze, uram - mondta az öreg —, mi vagyok én, Bőcse Já­nos lőcsfalvi gazda a nagy világmindenségben? Egy hangya, vagy talán csak egy porszem. Mi értelme van annak, hogy vagyok? Csak mer’ apám s anyám együtt háltak, oszt lettem. így lettek a többiek is a fa­luban. Kicsudák azok? Tudjuk a nevüket, látjuk, hogyan élnek, hogy tesznek-vesznek, míg meg nem halnak. Minek is lettem. Feleséget vet­tem. De megcsalt, itthagyott. Egy családban éltünk, én, a feleség, a gyerekek. Mindenki élte a maga életit. A végin egyedül fogok meghal­ni. Mi a fene nagy öröm lehet hát ,,élni”? De a szomszédja, az öreg Kóczán, más nézeten volt. Át is lépett a beszélgetés közepén és rájuk köszönt: — No, János, mán megin’ kesereg? Lássa, uram - fordult a ta­nár úrhoz —, mondom neki: Vak vagy te, János! Te csak a sok rosszat látod a világban, s nem látod a sok jót, ami benne van. Meg az embe­reket is rossznak látod, pedig van jó ember is. Van rossz ember is. Igaz-e, tanár úr? Itt a faluban is! Sok jó történik; főleg mióta ez a papunk meg jegyzőnk van itt. Oszt az élet is ad sok minden jót, aminek lehet örül­ni. — Hát ebben igaza van — helyeselte a tanár úr. — No, látod, János, az úr is igazat ád nékem. Az öreg Bőcse csak legyintett: — Ti is csak csaljátok magato­kat. Mindig azt mondjátok: majd az Isten segít, majd a kormány segít, majd jobb idők is jönnek, meg miegymás. Hát csak álmodozzatok. * * * S ez így ment hónapokon át. A professzor úr kivizsgálta a falu bölcseit. Irt is róla egy nagy cikket valami tudós újságban, amit a lőcs­falvi pap kiakasztott a kultúrházban a hirdetőtáblára, hogy mindenki olvashassa. Olvasták is annyian, hogy újat kellett rendelni, mert a bí­ró uram szerint ,,ezt mán szétolvasták.” Röviden az volt benne, hogy a falu egyszerű, természetes ésszel gondolkozó emberei tulajdonképpen ugyanazt érzik, gondolják és (folytatás a hátsó borítólap belső oldalán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom