A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-12-01 / 12. szám
ökumenikus párbeszéd a XVII. században 539 oooooooooooooooooooooooooo MÚLT ÉS JELEN A vidék — a mai New York állam — akkor még jórészt Hol- oooooooooooooooooooooooooo landia birtokában volt. Manhattant New Amsterdamnak hívták; Fort Orange néven a közelben (a mai Albany helyén) holland erődítmény volt. Oda vitték egyszer magukkal az indiánok Jogues atyát; a hollandok segítségével először elrejtőzött előlük, majd hajón a mai New Yorkba, onnan pedig Angliába és Franciaországba jutott. 1643 karácsonyán ért francia földre. Rendtársai már régen halottnak hitték, alig ismertek rá. De amikor megtudták, ki az összetört, megcsonkított ujjú látogatójuk, franciaországi tartózkodása szinte diadalúttá lett. Maga az anyakirálynő is könnyezve csókolta meg Jogues atya megcsonkított kezét. VIII. Orbán pápa azzal adta meg neki, sérülése ellenére, a misézési engedélyt: ,,Nem lenne méltó dolog, ha Krisztus vértanúja nem ihatna Krisztus vérét!” Hogy a túlzott népszerűség elől meneküljön, az egyszerűséget kereső szerzetes visszakérte magát a kanadai misszióba. 1646 nyarán a páter újra mohák földön volt. De most mint béBékési István VÉRTANÚK VÉRÉBŐL SARJADT MOHÁK LILIOM keküldött, hivatalos minőségben. Közben ugyanis az indiánok békét kötöttek a franciákkal. 1646. június 10-én nevet is adott missziójának: a Szentháromságról nevezte el. A magával hozott ládát, benne a misefölszerelést és egyéb tárgyakat a ,,nagynéni” gondjára bízta; mikor rabszolga volt, így hívta a család jólelkű „nagyasszonyát”. A sikeres békeküldetés után visszatért Québecbe, azzal a szándékkal, hogy újra a vértanúk missziójába jelentkezik. Fölöttesei nem könnyen egyeztek bele. De amikor egy újabb mohák csoport érkezett béketárgyalás szándékával, azokkal együtt visszaengedték. 1646. szeptember 24-én indult azzal az előérzettel, hogy nem fog visszatérni. Mohák földön ellenségesen fogadták. Közben betegség, elemi csapások látogatták meg a mohák földet, és a páter otthagyott ládáját vádolták a varázslattal. Jean Lalonde nevű társával úgy fogadták, mint az első fogság idején. A kínzóhelyről csak ,,nagynénje” tanúskodása alapján és az ő védekező szavai meghallgatása után engedték el, de a főnökök tanácsa mégis összeült dönteni sorsuk felett. De mire a döntést — egy 13 1
