A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
53 ton? Miért lázonganak? Miért elégedetlenek? Ó, a rengeteg tisztátalan! (És én, a tiszta!) Ezt a farizeusi magatartást hasonlítsam össze Jézuséval: a magam és társadalmunk farizeusi viselkedését szembesítsem Jézuséval. Érintette a leprást: vállalta, hogy a leprással maga is leprás legyen. É- rintkezett vele. Kimutatta, hogy embernek, értéknek tartja. Hagyta, hogy a szívét érintse a nyomor: „megesett rajta a szíve”. Közösséget vállalt a nyomorulttal, hogy nyomorából szabadíthassa. Megteszi az emberileg lehetetlent érte: csodát. Azt, amire a pusztán ember képtelen. Aktiválja isteni hatalmát. Az isteni jóság jele lesz a nyomorult számára, maga is nyomorult és számkivetett. * * Nézzem, lássam Jézus érintésének a hatását. Nézzem, lássam a leprás csodálkozását, határtalan örömét. Ez a Jézus nem fél, nem iszonyodik, nem menekül tőle. Az ő leprás testét ki tudja, mikor érintette utoljára emberi kéz? Vállára ki tette utoljára a kezét? Ezek a legegyszerűbb, legalapvetőbb emberi gesztusok hány éve hiányoztak már az életéből? Beszédesebbek minden szónál: embernek fogadják el, egyenrangúnak és testvérnek — őt, a kitaszítottat. Szív gyógyít szívet: Jézus szíve az ő fagyos, kétségbeesett, kivert szívét. Jézus szíve érinti embersége mélyét, ettől gyógyul a teste. Jézus ujjainak érintésétől lelke húrjai zsonganak: megszabadult! Jézus érintése széttöri azt a téves kapcsolatot, amelyet a vallásos lélek helyesen vett ugyan észre a lepra és a bűn között, de helytelenül terjesztett ki a leprás személyére is: a leprát, a büntetés jelét, személyes bűnnek vette. A szerencsétlen körülményekből helytelenül személyes bűnökre következtettek. Az embert kezelték úgy, mintha bűn volna. De nem ezt tesszük-e valamennyien, amikor előítéleteinknek, rokon- és ellenszenvünknek kritikátlanul szabad utat engedünk? Mikor magunkat a tiszták közé soroljuk, a más értékrendszerek követőit tisztátalannak kiáltjuk ki? (Vigyázzunk: a „törvénytartók” Jézust is törvényen kívüli tisztátalannak tartották! A városon kívül halt meg.) Ezen a ponton döbbenünk rá, hogy törvény szerint tiszták és tisztátalanok, valamennyien leprások vagyunk. Egyedül Jézustól várhatjuk szabadulásunkat. Egyetlen reményünk az, hogy „szíve megesik rajtunk.” Szavával, érintésével, szeretetével gyógyít. Azért gyűlünk köréje hétről hétre, hogy ez folyton megújuló tapasztalatunk legyen.
