A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
513 betlehemesek. Aztán fölhangzott a csengetyűszó, édesanyám szélesre tárta az ajtót, és bejött először a gazda, a betlehemesek gazdája, s megkérdezte, hogy szabad-e bejönni a betlehemeseknek. Édesanyám szívesen invitálta őket: jöjjetek csak, jöjjetek, már nagyon vártunk benneteket. Belépett aztán két fiú, kezükben tartották a gyertyával megvilágított betlehemet. Az asztalra tették, közrefogta a betlehemet Mária és József. És bevonult 16 angyal. Mindegyiknek kezében csengő, és a gazda intésére énekelni kezdtek. Az ének ütemére rázták a kezükben levő csengetyűket. A Kisdedről énekeltek, aki nekünk született, s akit senki se akart befogadni. Az angyalok nem voltak különösen felöltözve. A leányok legszebb ünnepi ruhájukban voltak, és csak az mutatta, hogy angyalok, hogy a hajuk le volt eresztve és ki volt bodorítva, és szalag díszítette mindegyikük fejét. Az ének befejezésével szabad volt egészen közelről megnézni a betlehemet és benne a kicsi Jézust. Majd én adhattam oda a gazdának az almát, a diót és valami pénzt is. Édesanyám megköszönte nekik a kántálást, és legnagyobb szomorúságomra tovább állottak. Orromat az ajtó üveglapjára nyomva néztem az egyre távolodó kicsiny fényt, de nem mertem szólni, mert úgyis tudtam, mit mond é- desanyám: te még kisgyerek vagy, nem mehetsz. Ha majd megnősz, te is mehetsz betlehemezni. 2 Aztán megnőttem. Nagyszerű élmény volt a karácsonyi vacsora bevezetője. Elénekelték a martirológium ünnepélyes szövegét... Megrázó drámaisággal érzi a lélek a misztérium mélységét: Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, meg akarván váltani a világot, fogantatása után kilenc hónappal a júdeai Betlehemben Szűz Máriától világra jött... Igen, most már jobban tudtam látni, sejteni Isten titkait. A vacsora után összejött az egész család, új családom,és soha nem sejtett belső derűvel, vidámsággal örültünk az ünnepnek. Tizenegy óra felé minden elcsendesült. Ki-ki csöndben, magában készült a Krisztus miszériumának megújítására, az éjféli misére. A terraszra mentem összeszedni gondolataimat. Előttem a nagy város minden fénye. A város zaja csak lefogva, megszűrve jut el hozzánk. Lelkemben még a harmincnapos lelkigyakorlat minden íze, friss illata, feszítő ereje, meg nem csorbult optimizmusa. Új ég és új föld tárult szemem elé: igazibb, teljesebb és emberibb. Ennek a szemléletnek a világosságában alig tudtam megérteni, hogyan is lehet, 1
