A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-10-01 / 10. szám
474 tóberi prédikációjának kitételét fogják majd felhasználni a heves vitában egyik a másik ellen. Ott hallgatta a plébániai irodában a Rózsafű- zér Társulat elnöknőjének, Pásztornénak érvelését Kötelesnével, az Oltáregylet elnöknőjével szemben. Pásztornénak torkára forrt a szó, amikor Kötelesné sivftó hangján így szólt: — Hát mondjon Maga, Jolán, amit akar, de azt állítani, hogy aki mindennap elmongya az olvasót, az nem kerülhet a pokol tüzébe, az már mégis csak sok! Ez azt jelentené, hogy törheti valaki az Úr parancsait, ahogy akarja, oszt csak mondogassa az olvasót, oszt minden meg lesz bocsátva, oszt nem kárhozhatik el. A pap érdeklődéssel hallgatta a vitát, de nem szólt bele. Neki most a döntőbíró szerepét kell betöltenie, mint a két felet meg kell hallgatnia, hogy tárgyilagos és igazságos ítéletet hozhasson. — Oszt miért ne lehetne? — heveskedett Pásztorné. — Mert azt maga is tuggya, Nanica, hogy ha a fiú szereti az anyját, oszt apjátul kérne valamit, amit a szigorú apa nem akar A RÓZSAFUZÉR- megadni, oszt a fiú az annyáhon fordul, oszt az anya kéri urát, az apa az anya kedvéért meg- VITA adja. Nem így van-e. Főúr? Mert hogyha jól vélem, egyszer Rózsafűzér ünnepén maga a Főúr is így mondta, hogy a Szűzanya közbenjáró az Atya és a Fiú közt. A bűnösök menedéke, ahogy a létánia is mongya. Igaz-e, Főúr? A pap azonban nem reagál a kihívó kérdésre. Csak hallgatja az elmérgesedő vitát. / — No lássa, Plébános Ur — hivatkozik Kötelesné is a papjára. — Hát így járattyák le a vallást az ilyenek. Szerintem a végtelen Bölcs Isten, a végtelen Igazságos Isten nem tehet ilyet! Hogy csak valaki az olvasót morzsolgattya, oszt csal, hazudik, lop, paráználkodik, s Isten minden parancsát megszegi, oszt minden meg van bocsátva! Hát mi lesz akkor a szentek példájával, akik minden kísértésnek ellenálltak, oszt inkább meghóttak, semhogy vétkeztek vóna ... Hja, Pásztorné, idehallgasson! Az út az Isten országába göröngyös, meredek, töviskés. Nemcsak ülni a karosszékbe, oszt mormogni az olvasót. Nincs igazam, Plébános Úr? Végre a pap elérkezettnek látta az időt, hogy beleavatkozzon a „szent vitába". — A baj ott van — szólt nyugodtan —, hogy mind a ketten elhajítják a sulykot, ahogy a közmondás tartja. A vita hevében ki-ki csak a maga oldalát nézi, pedig minden éremnek két oldala van. Az