A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-10-01 / 10. szám

449

visszatért Tajvanba, megkértük Gömöri testvért, vagy ahogy mi szólítjuk, Pali bácsit, hogy ossza meg A Szív olvasóival gazdag tapasztalatait, életbölcsességét, mély gyermeki hitének távlatait. Ezért kértünk tőle interjút.

Honnan és hogyan indult el Pali bácsi életútja?

Kecskemét-Ballószögön születtem 1911-ben, földműves családból. Tizennégyen voltunk testvérek. Nem voltunk gazdagok. De apám köztiszteletben állott. Jó szőlőtermelő volt. Apámhoz sokszor jöttek tanácsért mások is. Emlékszem, hogy családunkban sokszor imádkoztunk közösen, és ha rosszat tettünk, mindig bocsánatot kellett kérnünk. Mikor nővérem aspiráns lett az angolkisasszonyoknál (Mary Ward Sisters), apám meghívta az összes nővéreket szüretre. Ekkor nővérem félrehívott, és azt mondta: azért imádkozik, hogy jezsuita legyek. A tanulás nem ment jól nekem. A bodnármesterséget tanultam ki, és utána felvételemet kértem a Jézus Társaságába.

Mondjon valamit Pali bácsi jezsuita életének kezdetéről. Mi indította arra, hogy misszionárius legyen?

Először mint aspiráns Nagykapornakra kerültem. A jezsuita rendnek ott földbirtoka volt. Nem szerettem ott lenni. Túlságosan együttéreztem a szegény emberekkel, akik nekünk dolgoztak. Nekünk pedig az ispánt kellett játszani. így azután örültem, hogy egy év múlva Budapestre a Manrézába kerültem mint novicius. P. Vukov volt a novíciusmesterem. Egyes tanácsaira, mondásaira máig is emlékszem. Tizenketten voltunk testvér novíciusok. Hamarosan azután jelentkeztem Kínába misszionáriusnak. Mi indított erre? A nagyobb áldozat. Ezt talán furcsa így mondani, de így van.

Kivel és hogyan indult Kínába?

P. Zsámárral együtt utaztam. Fiúméból indultunk hajóval. Szuezen keresztül hajóztunk. Egy hónapig tartott az út. P. Zsámár, aki később megkezdte a magyar—kínai szótár megírását, igen jó lelkivezető volt. Nem hagyta az embert bizonytalanságban, hanem mindig határozott választ adott kérdéseimre. Mikor megérkeztünk Tamingba, nyelveket kellett tanulnunk. Nemcsak kínait, hanem franciát is. Na, ez nekem azután egyáltalán nem ment. Teljesen összekevertem a két idegen nyelvet. Többen a rendtestvéreim közül azt hitték, hogy vissza kell jönnöm Európába. Emlékszem, hogy egyszer akkor bementem a kápolnába, és teljesen megnyugodtam: ha a jó Isten úgy akarja, hogy Kínában dolgozzam, megadja a lehetőséget, hogy ott maradjak, bármit mondanak testvéreim. Az asztalosműhelyben kezdtem dolgozni: 15 inasom volt. Nemcsak együtt dolgoztunk, hanem együtt is imádkoztunk. Lassan aztán belejöttem a kínai nyelvbe.