A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
366 Új pogányság uralkodik most „romlott hazánkban”, éppen úgy, mint a nagy király életében. Feléd tárjuk lelkünket, Szent István ki- tály: tekints országodra. Mi is felajánljuk magunkat, mint Te tetted azt, és otthoni véreinket a Magyarok Nagyasszonyának. Fogadd el, jó Anyánk, Szent István közbenjárására felajánlásunkat! Orbán Miklós TISZTELENDŐ DUPLA ŐSÖM! ...hajmeresztő krimiken nevelődött dús fantáziám sem elég ahhoz, hogy elképzeljem, milyen is lehet, ha valakit tíz unokája tisztel. Nekünk, csöveseknek van egy közmondásunk: „Ne higgy annak, aki harmincon felül van!" Többszöri látogatásom a nagy apai házban megérlelt agyam zugolyában egy másik közmondást: „Annak olykor hihetsz, aki hatvanon felül van." Úgy látszik, hogy egyik dupla ősöm egészen elfogadható úriember, annak ellenére, hogy 40 évig volt matektanár, és az integrál meg differenciál mellett szereti jó öreg barátját, a fekete zongorát. Üdv neked, nagyapák gyöngye! Tíz unokád közül én, a legnagyobb köszöntelek 15 évem lehető teljes összeszedettségével. Mert tőled még sohasem hallottam, hogy Péter ilyen meg olyan; biztosan börtönben fejezi be, ha nem éppen az a kasztó fán; mellette csak idegcsillapítóval élhet az ember; már nemcsak a családi fészek lett diliház, hanem az egész utca gyilkos forradalomra készülne, ha nem volna még három társa összesen hat bőgőmasinával, olyannal, amely repesz- ti a falakat, és olyannal, amelyet a négy süvölvény mindenhová magával vihet. Egyszer a születésnapi nagy buli egész vendégserege előtt, amikor a nemzetet alkotó felnőtt társadalom legjobbjai a nemzetet pusztító ifjú nemzedék legelvetemültebbjeit szidták, éppen a diszkó és a sztereó járványos nyavalyának minősített üvöltetése miatt, te. Tisztelendő Dupla Ősöm, csendet parancsoltál a szeszben vörösödő arcoknak, és kijelentetted: — Amikor felsősök voltunk, mi is bolondultunk a ritmusért meg a hangért. Jártuk a foxtrottot arra, hogy „Stux úr, mit csinál, maga rossz”... A zongora húrjaira rátettünk két nagy alpakka tálcát, és úgy vertük... Az természetes, hogy lehurrogtak még avval is, hogy én, Péter, mindenestül terád ütök. De van más is, amiért hálás vagyok neked. Múltkor, amikor átvettem veled a matektételeket, és láttad, hogy egyre jobban lóg az
