A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
Ez az eredeti, ördögűzésről szóló elbeszélés kb. így hangzott: (1) Es a geraszaiak földjére érkezett. Es egy ember, tisztátalan lélekben, aki a sírokban lakott, meglátva Jézust messziről, odafutott és leborult előtte, és erős hangon kiáltva így szólt: „Mit nekem és neked, Jézus, Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” (2) Es megparancsolta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek, az emberből!” Es a tisztátalan lélek kiment. (3) Es az ember kérlelte, hogy legyen vele; és nem hagyta, hanem azt mondta neki: „Menj haza.” Es elment, és kezdte hirdetni a városban, amit Jézus tett vele. Elmélkedésünk indítást találhat a következő gondolatokban: (1) Jézus messze Galileán kívül jár Gerasza földjén, Dekapoliszban, pogányok lakta vidéken, úgy látszik, egyedül, apostolai nélkül, talán még nyilvános működésének kezdetén. Elébe jön egy odavaló pogány, egy démontól megszállott ember, tisztátalan sírokban tanyázik, s a társadalom számára halottnak számít. A démon jogos tulajdonának tekinti a szerencsétlent. Jézusban felismeri a Magasságbeli Fiát; elvárja és megköveteli tőle, hogy tiszteletben tartsa felségterületét; megjelenése gyötri őt, idő előttinek tartja; leborul előtte (komolyan? gúnyolódva?), Isten szerelmére kérleli, hogy hagyja őt békén. (2) Jézus a geraszai embert nem „betegnek” veszi, akin „gyógyítással” tudna segítem, mint pl. a sorvadt kezű emberen (Mk 3,5),
