A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

súlyos fogyatkozásait hozta. A gégefő-operációja előtti estén a kórházi szobába kéretett, hogy mégegyszer, utoljára beszélhessen velem. Nagy nyugodtsággal és abban a reményben, hogy a kórokozó gócot nemsokára eltávolítják, tervezett könyveiről beszélt, jól tudva, hogy soha többet nem beszélhet csordultig telt termek hallgatósága előtt, ezentúl egészen az írott kijelentésekre lesz utalva. Másnap ismét ágya mellett álltam a Zürichi Kantoni Kórházban. Mosolygott és egy táblácskára írta üzenetét. — A hitetlen hitről írt 15 tömör tétel olyan ellentétes élethangulatok tapasztalatán alapszik, amelyek a belső növekedés folyamatáról adnak jelet: „Nem szabad, hogy elbizonytalanodjunk, és engedjük magunkat megtéveszteni. Előbbre jutunk, ha reméljük, hogy a célt elérjük, és kitartóan hisszük, hogy azok, akik jóakaratúak, megkapják (ajándékul).” Ez a záró következtetés.

Az évről évre szokásos karácsonyi üdvözleteket megírta barátainak 1981-ben is, de amikor reménnyel teli üzenetét megkapták, ő már halott volt. Boros László utolsó könyve kéziratát leszállította a kiadóhoz: Aurelius Augustinus. Felemelkedés Istenhez. Ágostonról írt doktori dolgozatával kezdte teológiai pályafutását. Ágostont szem előtt tartva érte Boros Lászlót a hívás, hogy meghozza „utolsó, teljesen személyes döntését örök sorsáról”. Hirtelen fellépő belső vérzések váltották meg a súlyosan megpróbált embert a még nagyobb fájdalmaktól. Ez volt a kegyelem pillanata.

Mario von Galli

TESTVÉREM, BOROS LÁSZLÓ

Néha megtörténik, hogy a halottat búcsúztató személy a nyílt sír szélén párbeszédbe kezd a halottal, mintha élne, és így mond neki istenhozzádot. Az így ébresztett benyomás megható, de nélkülözi a valós alapot. Megemlékezésemet nem ilyen párbeszédnek szánom. A választott cím mégis érzékeltetni kívánja, hogy amióta csak ismerem, nagyon személyes kapcsolat fűz hozzá, amelytől nem tudok és nem is akarok megszabadulni, bár tulajdonképpen évek óta semmi közvetlen érintkezés nem állt fenn köztünk. Bocsánatot kérek az olvasótól: ennek a sok szempontból látszólagos ellentétekben bővelkedő embernek művét, személyét és jelentőségét nem tudom „objektív” módon bemutatni. Henri de Lubac, az úgynevezett „új teológia” híres történelembölcselője könyvecskét írt a „keresztény paradoxonokról” (látszólagos ellentmondásokról) — Jézus Krisztus tanításaiban. Ez azt jelenti: Jézus szétfeszíti az egyenes vonalú logikus gondolkodást, mert ő szélesebb és átfogóbb. Boros László élő példa erre a jelenségre Jézus követői közt. Emlékét felidézve tévedés volna őt „simára vasaltan” bemutatni, mert az ilyen törekvés Istennek erre az életútra vonatkozó szán310