A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám

295

a Fiú ismerete: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust" (17,3). Hiszen a Fiúban való hit révén, a Fiú ismeretén keresztül jutunk el az Atyának ismeretéhez. Aki Istenről akar valamit megtudni, annak Jézushoz kell mennie: „Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön" (6, 45). Mert „csak aki az Istentől van, az látta az Atyát" (6,46), és csak az tud róla ismereteket közölni. Éppen azért Jézus méltán mondja magáról: „az Igazság küldött, akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem, mert tőle vagyok" (7,28—29). „Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istentek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló hazug volnék" (8,54—55).

Még jobban föl kell azonban figyelnünk arra, hogy Jézus nemcsak azért tud ismereteket közölni Istenről, mert ő látta az Atyát, hanem legfőképpen azért, mert ő maga az Atyának képmása, ö tehát nemcsak elmondhatja, hanem meg is mutathatja, hogy milyen az Atya. A gyermek szüleinek arcvonásait viseli, szüleinek képmása. De nincs a földön még egy olyan gyermeki képmása a szülőnek, mint amilyen tökéletes képmása az Egyszülött Fiú az Atyának. Ez a képmási tökéletesség abból fakad, hogy Jézus mint Egyszülött Fiú olyan tökéletes születéssel születik az Atyából, amelynek eredménye egyfelől a természet tökéletes azonossága: „Minden, ami az Atyáé, az enyém is" (16,15), — másfelől pedig: az állandó kölcsönös egymásbanlét: „higy- gyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van, és én az Atyában vagyok" (10,38). Mindebből következik tehát, hogy aki a Fiút megismerte Jézus Krisztusban, az az Atyát is megismerte. Amikor tehát az utolsó vacsorán Fülöparra kéri Jézust: „Uram, mutasd meg nékünk az Atyát" (14,8) — akkor Jézus méltán válaszolhatta: „Fülöp! Aki engem látott, az Atyát is látta" (14,9). És magyarázatul ismét csak az Atya és Fiú kölcsönös egymásbanlétére hivatkozik: „Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem" (14,10).

Az eddigiekből is láthatjuk tehát, hogy a megismerés módján túl az istenismeret tartalma is messze túlnő az ószövetségi ismereten. Az Ószövetség Istent elsősorban a világhoz és a választott népéhez való viszonyában mutatja be: Isten a Teremtő, Úr, Király, Törvényhozó. Isten saját belső természetéről azonban csak egyszer lebbenti föl futólag a fátylat, amikor Mózes annak a hatalmas feladatnak a végrehajtására kap megbízatást, hogy a választott népet Egyiptomból kivezesse. Mózesnek arra a kérdésére, hogy kinek nevezze megbízóját, „Isten azt válaszolta: Én vagyok, aki vagyok (ahejeh aser ahejeh)" (Kiv. 3,14). Ismerve mármost az előbbiekből a testté lett Egyszülött