A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
176 A közelmúlt magyar egyhá- oocx)Oooooooooooooooooooooo zi eseménye — bázisközösségekkel foglalkozó két káplán egyhá- PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK zi tevékenységtől való eltiltása és számukra kényszertartózkodási oooooooooooooooooooooooooo hely kijelölése — ismét felhívta nemcsak az ország, hanem a külföld figyelmét is a magyar hierarchia és a sokat szenvedett kiscsoportok közötti feszültségre. A háborút követően két, egymással nem „egyenrangú" csoportot foglalkoztatott erősen a magyar egyház jövője. Az egyik az egyház és állam konfliktusából kivezető utat kereső, az állammal illetékesen tárgyaló egyházi vezetők, a püspökök; ők az egyház jövőjét az állam hivatalos hozzájárulását bíró, a templomban, egyházközségben lejátszódó vallásos életben gondolták megalapozni. A másik csoport az érdeklődő fiatal vallásos nemzedék és fiatal papok egy rétege; ők az egyház „bázisán" a jövőt az igazi evangéliumi értékek megvalósításában látták, esetleg távol az állam befolyása alatt álló, ellenőrizhető és irányítható hivatalos egyháztól — amelytől azonban semmi körülmények között nem akartak elszakadni. A konfliktus hátterében az egyházi valóságtól eltérően inspirált két pasztorációs felfogás összeütközése áll. András Imre A HIERARCHIA ÉS A BÁZISKÖZÖSSÉGEK KONFLIKTUS KÉT MAGYAR PASZTORÁCIÓS FELFOGÁS KÖZÖTT A püspököknek és az évek folyamán egyre inkább fejlődő kiscsoportoknak is megvolt a maguk elképzelése a magyar egyház jövő életéről. Mindazt, amit az állammal dialógusban lévő egyházi vezetés a pasztoráció érdekében tett, a „tárgyaló egyház lelkipásztori koncepciója" névvel illethetjük. A báziscsoportok ezzel szemben nem törődtek az állam jóváhagyásával, hanem megkísérelték az egyház ideális életét kis, személyes csoportokban megélni. Amíg az állam ezekre a csoportokra mint ellenségére tekintett, és aszerint kezelte őket, nem okoztak különösebb problémát a hivatalos, tárgyaló egyháznak. A fentebb említett belső egyházi összeütközés akkor kezdődött, amikor az állam az egyház hatáskörébe utalta a kiscsoportok „megrend- szabályozását". A hivatalosan adott lehetőségek pasztorációs útja A háború utáni, erőszakos eszközökkel gyorsított társadalomátalakulásban az egyház súlyos adminisztratív elnyomáson ment ke