A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-03-01 / 3. szám

125

hibájukat,és segítségével megjavulni igyekeznek. A merevség és az engedékenység két pontja között igyekezzünk a középen evezve haladni, nem törődve a két partról jövő ellenségeskedéssel. Figyeljünk bírálóinkra, tiszteljük őket, imádkozzunk a Szentlélek vezetéséért, kövessük meggyőződésünket, és — teljes lendülettel előre! Midnketten, David Powell és én, ezt igyekszünk megtenni. Reméljük, hogy olvasóink is ezt teszik, és minannyian boldogan célba érünk.

Orbán Miklós

BLUE BOBBY ÉS A TÖBBIEK

A hetenként fenyegető tornádó ma elkerülte a szobámat. A fér- fifront másfelé vonult, így a hokimérkőzés megmentett. Nyugodtan ülhetek szobámban. Olyan szép, mint egy leányálom. Mármint lázálom — szokta mondani drágalátos bátyám, aki mérhetetlen fölényben érzi magát azzal a félórával, amellyel nálam hamarább született. Pedig mióta a világ világ, a tizennégyéves fiú csak tacskó, míg a tizen négyéves lány után nem tizennégyéves tacskók fordulnak meg, hanem az egyetemre készülő fiatalemberek.

Ugye, milyen szépen tudok én beszélni! Szobámban ülök,és kincseimet nézem. Mind az ágyam mögötti falon van. A tapéta mintájából szinte semmi sem látszik, mert 27 kisebb-nagyobb nyomáson Ö látható. Kicsoda? Lángoló rajongásom csodája: Blue Bobby, a boldogságom. Általában rámás csizmát visel és nagykarimás kalapot. Kezében a gitár. Húrjain pihen gyűrűkkel ékestíz ujja. Bal fülében parányi aranykarika. Nyakában selyemkendő. Persze kék az is, mint a szeme és a kalapja alól omló fürtjei. De nem mindegyik képemen viseli a vadnyugati egyenruhát. Ott a sarokban, azon a méteres poszteren fehér frakkban áll, és kabátja hajtókáján ezer csillám veri vissza a fényszórók szivárványszíneit. Arca olyan átszellemült, mint gonddal csokorra kötött nyakkendője. Azt csak én tudom megérezni, hogyan is lehet átszellemült az az ádámcsutkáján pihenő, hófehér pillangó. Az átszellemülés- nek más és más fokán látom imádott arcának vonásait. Ha pedig'bekap- csolom a magnót, párnázott fülhallgatóm is átszellemül — mert ő suttogja a fülembe a legszebb vallomást: — Pálmasudár büszke álmod, én vagyok a boldogságod! — Az meg egyszerűen őrjítő, ahogyan a refrént ismétli: — Álmod, álmod, büszke álmod,...ságod, ságod, boldogságod.

Egy hónapja Blue Bobbyról már az egész iskola beszélt. A lányok egyszerűen elkenődtek, és képesek voltak hüppögve dúdolni a felkapott slágert, amikor én még mindig Szőke Peppiért lelkesedtem. Ő éppen úgy kiment a divatból, mint elődje, Fojtogató Dán, aki min-