A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-02-01 / 2. szám

91 A SZENTATYA NÉMETORSZÁGI ÚTJA Jöttét heves viták előzték meg az újságokban. Az elfogultság találékony változatossággal ontotta az érveket. A pápaság elleni tiltakozásnak idestova félév­ezredes gyökerei vannak Németországban, a felvilágosultság és a tudomány nevé­ben is legalább kétszázötven éven át folyt a harc az Egyház ellen. A szabadelvű szentíráskritika sok ember szívébe oltott kételyt. Az egy éve újból kirobbant Küng-eset hullámai sem ültek még egészen el. Az utolsó német választáson az egyháziak a vesztesnek bizonyult párt győzelmének szurkoltak. A pápai utazás előtt a püspöki kar által Íratott kis egyháztörténet egyik megjegyzését a protes­tánsok sérelmesnek találták. Ráadásul a hideg novemberi eső sem kedvezett a Szentatyá nak. A pápa a hithirdetők derűs bátorságával, a kegyelem erejében bízva vá­gott az útnak. Személyiségének varázsa most is megtette hatását. Emberség su­gárzó belőle, közvetlenség az ünnepi fogadások kellős közepén. Szavaiból kié- rezték: nemcsak ismeri őket — német kiejtése is jó, alig vehető észre idegen szár­mazása —, hanem szereti a német népet. Nem először jár köztük, de először mint pápa. Kétszáz év óta először történik, hogy pápa német földre lép. VI. Pius pápa héthetes útja azonban csak a katolikus Bajorországra korlátozódott; az ő ötnapos apostoli útja Köln, Bonn, Osnabrück, Mainz, Fulda, Altötting városokon át vezet Münchenbe. November 15, szombat. — Az Alitalia gépe november 15-én, szombaton reggel 9 óra előtt pár perccel szállt le a köln-bonni repülőtéren. A Szentatya első szimbolikus tette a német földnek és hazának szólt: térdre borult és megcsókol­ta. Az államelnök, Karl Carstens és a német püspöki kar elnöke, Köln érseke, Jo­sef Höffner bíboros köszöntötték a pápát. A fogadtatás szívélyes volt, az eső zuhogott. Egy hatalmas téren 380 000 ember hallgatta a Szentatya beszédét a csa­ládról és a családtervezésről. A nemi és érzelmi vonzalmakat a szellemi és erkölcsi értékek kibontásával egységbe fogva kell látni és élni. A kapcsolat nem teljesen emberhez méltó, ha nélkülözi a civil és az egyházi közösség szentesítését. A gyer­mekek számáról a szülők feladata dönteni Isten színe előtt. A magzatölés nem használható családtervezési módszerül. Az érseki palotától autó vitte a Szentatyát a belvároson áta Szent András- tempiomig, majd a kölni dómig. A tömeg jól láthatta az átlátszó anyagból ké­szült bura alatt lassan tovagördülő pápát és a mellette álló Höffner bíborost. A Szent András-templomban Nagy Szent Albert sírjánál imádkozott. Halálának 700. évfordulóját választotta a Szentatya németországi zarándoklata időpontjá­ul. A természettudományok és a szellemtudományok terén egyaránt kiemelkedő szent tudós új utakat és módszereket nyitott a kutatás számára, Aquinói Szent Tamás tanára és mestere volt, beírta nevét a domonkos rend történetébe is. A kölni székesegyházban az összegyűlt tudósok és diákok előtt a hit és a tudomány viszonyáról tett nagyfontosságú kijelentéseket. Az Egyháznak és a tudománynak szükségük van egymásra, de ne lépjék túl illetékességük határait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom