A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
7 I - A MI ISTENÜNK Emeljük fel szívünket! — Felemeltük az Úrhoz! Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek! — Méltó és igazságos! Mert bizony méltó, hogy hálát adjunk néked, és valóban igazságos, hogy dicsőítsünk, szentséges Atyánk, téged, mert egyedül te vagy az élő és igaz Isten: az idők kezdete előtt létezel, mindörökké megmaradsz, és el nem érhető fényben rejtezel. A) Isten-keresésünk Kicsoda a mi Istenünk? Az első szó, amellyel közösen Istenhez kell fordulnunk, hogyne lenne a hála és az elcsodálkozás szava? Ö megadja nekünk a létezést, hogy önmagát adhassa nekünk; ezt az örömet semmi el nem veheti tőlünk. Kicsoda tehát a mi Istenünk? Senki soha nem látta őt. Évszázadok óta hallja a hivő ember ezt a neki szegezett kérdést: Hol van a te Istened? (Zsolt 42,11.) A keresők Istene Nem keresnénk Istent, ha már meg nem találtuk volna. De amikor megtaláljuk, megint csak tovább keressük. Sokan messziről, mintegy tapogatózva keresik őt. Egyesek anélkül, hogy ismernék, imádják. Es lám, ő nincs távol egyikünktől sem (vö. Csel 17,17). Mert elsőnek ő keresi az embereket, ő maga jön eléjük. Hagyja, hogy felfedezzék, akik egyenes szívvel mennek feléje. B) Az élő Isten Elő és halhatatlan Hosszú idő óta megmutatkozott, szavakkal és jelekkel, tartózkodóan, azoknak, akik atyáink a hitben. Ö az élők Istene, nem pedig a holtaké. Ő maga örökké él, ro- molhatatlan és boldog életet. Szólt a pátriárkákhoz: Ábrahámhoz, Izsákhoz és Jákobhoz (vö. Lk 20,37-38); szent nevét kinyilatkoztatta Mózesnek, amikor így
