A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-02-01 / 2. szám

Szeptember 29-én, az erdélyi oooooooooooooooooooooooooo egyházmegye védőszentjének, Szent

Mihálynak ünnepén, az Úristen magá- MÚLT ÉS JELEN

hoz szólította Erdély és Románia magyarjai atyjának, Márton Áronnak, Er- OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO dély püspökének nemes lelkét.

A történelmi Magyarország legmagyarabb és legkatolikusabb megyéjében született 1896-ban, Csíkszentdomokoson. Hatodikos gimnazista volt, amikor bekerült a gyulafehérvári kisszemináriumba, s 1915-ben érettségizett, majd bevonult katonának. A híres 82-es székely gyalogezredben szolgált, többször megsebesült, és az összeomláskor főhadnagy volt.

Amíg Budapesten árulták a hazát, ő a székely hadosztályban tovább küzdött hazája megmentéséért. Amint tudjuk, a harc nem járt sikerrel. Hazakerült a szülői házba. Szívében felsírt a szomorú érzés, amelyről a költő így írt:

Ősz nem sodort még annyi árva lombot,

Annyi riadt szót: minden összeomlott!

Nagy lelki válsággal küzdött: mitévő legyen? Falusi magányában, mezei és erdei munka végzése közben jutott az elhatározáshoz, hogy legtöbbet úgy tehet népének, ha ifjúkori választott hivatását folytatja. 1920 őszén megkezdte teológiai tanulmányait a gyulafehérvári papneveldében. Püspöke és nevelője, Majláth Gusztáv Károly, 1924-ben szentelte pappá.

63

Dr. Vlossák Rudolf

MÁRTON ÁRON, ERDÉLY MAGYAR PÜSPÖKE

Ezt követően Ditróban, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Nagyszebenben volt Káplán, majd plébános Vöröstoronyban. Innen hívta maga mellé Majláth püspök levéltárosnak és püspöki titkárnak. így alkalma nyüt, hogy egyházmegyei, sőt országos szinten is a kisebbségi élet vallási és nemzeti problémáit megismeije.

„Elfelejtitek — mondta egy alkalommal —, hogy a hitet munkával, küzdelemmel újra és újra meg kell szerezni, egyéniségünk és műveltségünk fokához kell alkalmaznunk.”

1934-től már mint az Erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatója járta az országot. Temesváron mondta az egyik esti konferenciáján: „Sokan vannak testvéreink között, akik a reménytelenség, a csalódások következtében a népi közösségből lelkileg már kiváltak. E kiábrándult tömeg, mint a gyermek, csak tettekből ért. Apostolokat vár ... Nekünk a falusi bírától az országgyűlési képviselőig, a bábaasszonytól az orvosprofesszorig, a foltozóvargától a nagygyárosig, a falusi tanítótól a püspökig minden ponton a legkiválóbb és felelősségük tudatában lévő emberekre van szükségünk. A népért végzett munka nem különleges foglalkozási ág, hanem minden hivatással elválaszthatatlanul együttjáró kötelesség. Aki a közösségből él, a közösségnek munkával és felelősséggel tartozik.”