A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
61 „Miért kerestetek? Nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?" (2,29.) Jézus első szava, amelyet a Szentírás feljegyzett; ez a kijelentés, amelyet szülei nem értettek, számunkra is akkor válik teljesen érthetővé, ha az evangéliumok további fejezeteivel, a már felnőtt Jézus szavaival vetjük össze. A felnőtt, tanító Jézus ugyanis világos különbséget tesz mindig az „én Atyám" és s „ti Atyátok" között, így fejezve ki azt a különleges viszonyt, amely közötte és a mennyei Atya között áll fönn. A templomi jelenetben tehát ennek az istenfiúi öntudatnak első kifelé való megnyilvánulását kell látnunk. 9) Az „irgalom világrendje" a gyermekségtörténetben Tudjuk, hogy Szt. Lukács evangélistát „az irgalom evangélistájának"szo- kás nevezni, mert evangéliumában különös gonddal gyűjti össze az Ür Jézus életéből és tanításából azokat a mozzanatokat, amelyek az irgalmat domborítják ki. Egyedül nála találhatók az irgalmasságról szóló következő példabeszédek: irgalmas szamaritánus, elveszett drachma, tékozló fiú. A hegyi beszédben érdekes megfigyelni, hogy a Máténál található tökéletességi parancs („Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes") Lukácsnál így szerepel: „Legyetek ir- galmasok, mint a ti mennyei Atyátok irgalmas." Továbbá egyedül Lukácsnál található : a bűnbánó asszony („Mária Magdolna") története, Zakeus vámos története és végül a jobboldali megtérő lator. Nézzük meg tehát, hogy a gyermekségtörténetnek milyen vonatkozásai vannak az „irgalom világrendjéhez". Megállapíthatjuk, hogy a messiási korszak beköszöntése egyben az irgalom világrendjének beköszöntését is jelentette. Már maga a két név: János és Jézus utal erre a lényegre. Tudjuk, hogy a névadásnak, amely a zsidóknál oly nagy szerepet játszott, egyik evangélista sem tulajdonít oly nagy jelentőséget, mint éppen Lukács. Zakariásnak és feleségének harcot kell vívniok azért, hogy a születendő gyermeket Jánosnak hívják, holott a rokonságban eddig sehol nem szerepelt ez a név. Méltán, hiszen ennek a névnek kellett kifejeznie a most induló messiási korszaknak is a nevét; János ugyanis héberül annyi, mint Isten könyörült. Hogy hogyan könyörült, azt Jézus neve árulja el: Megváltót küldött népének. Különösképpen pedig a két hálaadó éneket, a Benedictust mega Magnifi- catot tekinthetjük úgy, mint az irgalom világrendje alapelveinek meghirdetését. A Magnificat az egész emberiség egyetemes hálaadása a megváltás nagy kegyelméért a „Hatalmas és Szent" Istennek, akinek „irgalma nemzedékről nemzedékre azokon van, akik őt félik." Szárnyaló himnusz, az új világ, a megváltott világ teremtésének himnusza ez az imádság, amely megerősíti azt a nagy üdvtörténeti igazságot, amiről már a teremtés könyvének első lapjairól értesülünk, hogy ti. az egész emberiség története nem más, mint a jónak és a rossznak egyetlen gigászi harca, küzdelme a történelem végéig. De amíg a Teremtés könyvének a bűnbeesés után elhangzó ősevangéliumában még csak ígéretét kaptuk a jóság végső győzelmének („Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé: az széttiporja fejedet, te pedig sarka után leselke- del"), itt, a Szűzanya hálaadó énekében, már magáról a győzelemről értesülünk:
