A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
58 Végvári János JÉZUSGYERMEKSÉGÉNEK EVANGÉLIUMA SZENT LUKÁCS SZERINT 7) Az irányító eszme: a messiási korszak ünnepélyes megnyitása Az ószövetségi eseményekkel való analógiák (mégegyszer hangsúlyozzuk) nemcsak irodalmi műfaj kérdései. Ha csak ilyesmiről lenne szó, akkor Lukács evangéliumának első két fejezete nem volna más, mint az ószövetségi mintáknak magasabb fokon való továbbfejlesztése. Akkor Lukács nem volna más, mint ügyes író, költő, aki a források felhasználásával új irodalmi művet alkotott, kb. úgy, mint a mi Arany Jánosunk llosvai Selymes Péter művéből megalkotta a magyar irodalom remekművét, Toldit. Ámde a szöveg behatóbb tanulmányozása az ellenkezőjéről győz meg minket. A gyermekségtörténetnek van egy belső irányító eszméje - mondja R. Laurentin -, amely az egész eseménysorozatot egy magasabb rendű síkba helyezi az összes ún. ószövetségi mintánál. Ennek az eszmének fényénél kiderül, hogy az ószövetségi képek és események nem minták, hanem csak előképek voltak, annak az ősmintának előképei, amelyet Lk 1—2-ben találunk. Más szóval: a szerző nem azért használta föl az ószövetségi eseményeket, hogy mintául szolgáljanak a saját mondanivalójához, hanem azért, hogy kifejezésre juttassa mindazoknak beteljesedését, amiket az ószövetségi események előképekben jeleztek. A beteljesülés gondolata Lukács gyermekségtörténetében az eseményeknek bizonyos belső áramlásában bontakozik ki, és jólehet vannak benne utalások a felnőtt Jézus felé is (1,32; 1,80; 2,34-35), de lényegében mégis magának a gyermekségtörténetnek egy eseménye mint csúcspont felé irányul minden. Ez a csúcspont a beteljesülés napja: Jézus megjelenése a templomban, az ősz Simeon reménysége beteljesülésének napja, aki „kinyilatkoztatást kapott, hogy nem hal meg, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét'' (2,26). E templomi jelenet fényénél világlik ki, hogy ez a nap a messiási korszak inaugurációjának, ünnepélyes megnyitásának napja. Ez a nap jelentette ugyanis a Dániel próféta által jövendölt 70 hét beteljesedését. Kanyarodjunk vissza ahhoz az első ószövetségi előképhez, amely lényegében egy jövendölés, és legalapvetőbben határozza mega gyermekségtörténet eseményeit, illetve azoknak leírását, megszerkesztését. Először halljuk magát Dániel prófétát (9,24). Gábriel angyal szájából hangzik a jövendölés Dánielhez: Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés, és véget ér a bűn, eltöröltetik a gonoszság, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és jövendölés, és felkenetik a Szentek Szentje. Ez egyike a legnehezebb szentírási helyeknek; már az első századok biblikusai különböző módon magyarázták. Szt. Jeromos a IV. században tízféle magyarázatot ismert. Egy dologban mindannyian megegyeztek, hogy ti. messiási jövendölésről van szó. Nézzük most azt, hogy R. Laurentin hogyan alkalmazza ezt
