A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-12-01 / 12. szám
572 Sötétség és mérhetetlen erőtlenség. De kell ez nekem. És hiszem, hogy ez ugyancsak az A tyától, az örök Igétől és a Szentlélektől jön, az én lelkem Istenétől, akivel 1927. április 12-én — ott bent, a mélyben — e- lőször találkoztam. (1961. április 17.) Én gyerekkoromtól, de főleg 1927-től el voltam kényeztetve:a Mágnes vonzott. Az csak kegyelem volt. De tudom, hogy ez a sötétség is az. (1961. április 27.) Amilyen mértékben élek az Atya akaratában, olyan mélyen visz be Jézus az Atya keblébe. És ez a cél: abscondita in Deo cum Christo. (Elrejtve Istenben Krisztussal.) Rohamosan közeledett az a pillanat, amikor „Krisztussal egészen el kellett rejtőznie Istenben." De előbb még fel kellett mennie „Jeruzsálembe", hogy ott a templomban ismét felajánlja életét az Atyának. Aztán már csak a Kálváriás út várta. Közeledett a beteljesedéshez. Cser László Az Isten mosolyog Hadd horkantsak lóhorkantással, súgjak lágy széllel, dörrenjek borult éggel, és vigaszul hadd mosolyogjak, mint a tenger szintje előttem: hadd verje vissza a lelkem a napfényt, Isten mosolyát. Csudamód szép az élet, ha nem zártuk ki magunkat Szent-Belőle. Benned súg, dübörög ez a szent Elet, lépj be magadba, szaladj ki magadból, hajt, hív, kerget a Szentlélek. Furulyázz, citerázz, hajts karikát, álmodj nagyokat, dolgozz - ne magadért —, áldozz, akár tömjénfüst, akár véráldozat az áldozatod. Mosolyogj úgy, ahogyan búcsúzót vérzik a tengeröbölre az alkonyt ég. Mennyi nyugalom, béke, öröm, megnyugvás: készség élni-halni. Mint a tenger előtted, hagyd, verje csak vissza a lelked a napfényt, Isten mosolyát.