A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
520 golják munkájukat, mondván:,,.Minek, nem érdemes.” Volt idő, amikor Vitéz uram szerencséjének a kereke is lefelé haladt. A Zala patak ott folyt el portája alatt, s kaszálója víz alá került; volt, hogy tehene, disznója eldöglött; volt, hogy adóját felemelték; volt, hogy unokája vörhenyt kapott, és így tovább... S itt is csődöt mondott a falusi közvélemény, mely a vaddisznó nevet ráragasztotta. Mert Vitéz Kálmán nem röffentett sem a világra, sem az ég felé, hanem keresztény ember módjára bizakodott a jövőben, és hordozta keresztjét. Ennyi és ilyen nyomós okok alapján a lőcsfalvi pap a Faluszövetség ötven éves jubileumi ünnepségén, melyen felkérték szónoknak, nemcsak azért dicsérte meg az elnököt, mert áldozatos lélekkel viselte az elnöki tisztet annyi éven át, hanem a fenti okok alapján nyilvánosan is visszautasította a ragadványnevet. S mivel a lőcsfalvi papnak falujában elég tekintélye volt, és mint ilyen az egyik fő közvéleményformáló elem volt, az eredmény az lett, hogy a ,,vaddisznó” név emlegetése ezentúl közhangulat-háborgatásnak számított Lőcsfalván, és a feledés homályába merült. Négyesy Irén JÓ LENNE... Jó lenne a test börtönét levetni s repülni szabadon mint a madár. Jó lenne fent felhők közt lebegni, hol vad szirtek élén a villám jár. Jó lenne élni hol Magasak, Mélyek között a szélnek haláltánca száll — soha nem nézni mélyére a Mélynek s hogy túl az égnek határán mi vár. Fény lenni és ölelő szivárvány, vízválasztó ég és föld határán; megbújni Isten lábainál — aki földbe s egekbe öltözött, úgy él a teste és a lelke között, hogy nem tudja már, hol van a határ.
