A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
509 Tetszett nekik az a film, amelyben Bob Newhart játszotta Isten szerepét: szerették ezt az Istent, mert annyira mindennapi, háttérben meghúzódó, annyira „a mi szintünkön” van. Nos, ez rendkívül érdekes. Úgy látszik, ezek a fiatalok jobban megértették, mint szüleik, azt, aminek megértetésén Jézus olyan keményen dolgozott: hogy Atyja szerető, gyengéd barát, aki azt akarja, hogy úgy hívják: „Abba”=Apuci. Ugyanakkor a magam részéről kényelmetlenül érzem magam, ha Istent egészen a magam szintjére akarják lehozni. Legalább is bizonyos mértékben „piedesztálon akarom látni”. Isten mindenható, a mindenség ura, a háromszor-szent, az Egészen Más, aki előtt az angyalok is tisztelő hódolattal borulnak le. Mikor tanítványaim ellenvetéseit hallom a felettünk uralmat gyakorló Isten gondolata ellen, egy vallásszociológus 25 évvel ezelőtt írt sorai jutnak eszembe. Will Herberg szerint az 1950-es években az amerikaiak nagy része Mózes és Jézus Istenét egy kedvükre valóbb Istennel cserélték fel. ,,A vallástól azt várják, hogy valami kellemes lelki közérzetet hozzon létre, azt a jóérzést, hogy minden rendben van az Isten-vonalon. Az „Isten és az ember közti bratyizás” „felső emeleti öregnek” vagy Jó szomszédnak” képzeli az Istent, aki mindig készen áll, hogy vállon veregesse az embert, amikor éppen kedvetlen. Az Istennel való barátság arra jó, hogy valami érzelmi többletet biztosítson. ...Ez a magatartás kizárja a félve közelítő csodálatot, az emberi élet törékenysége és esetlegessége iránti érzéket. Márpedig a Biblia tud a félelmetes Istenről is...” Herberg 25 évvel ezelőtt úgy jellemezte az amerikaiak vallásosságát, hogy hitüket nem a magát kinyilatkoztató Istenbe vetik, hanem magába a vallásba. Szemükben nem az a fontos, hogy abban higy- gyen az ember, ami igaz, hanem az, hogy valamiben higgyen. Herberg ezt így fejezte ki: „Nagyon is szembetűnő, hogy az Amerikára ma jellemző vallásosság igen gyakran vallás nélküli vallásosság, a vallási tartalom iránt közömbös vagy tartalom nélküli vallásosság, a társas kapcsolatok egyik formája, vagy-egy csoporthoz tartozás egyik módja, és nem az élet Isten felé való beállításának módszere. Ezért a vallásosságból hiányzik a komoly elkötelezettség, a szilárd belső meggyőződés, a valódi, életre-halálra szóló elhatározás. Aminek le kellene hatolni az emberiét mélyébe, hogy mindent szétfeszítsen és megújítson, csak a felületet érinti, és mégis eléri azt, hogy az őszinte vallásosság érzését támasztja az illetőben. A vallás így önvédelmi eszközzé válik a vallás radikális követelményei ellen.” A három új nemzedék leírása után Di Giacomo atya a jövőre felkészítő hitoktatás kérdéseivel foglalkozik.
