A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

499 retetotthon, melyben a kisebb rendek tagjai nyertek elhelyezést. Ma is 24 külön­féle rendhez tartoznak lakói. Az első otthonokhoz 1951 novemberében csatlakozott a váci püspöki pa­lota egyik szárnyában megnyílt 100 személyes otthon, melyben ma is 85 öreg nő­vér lakik. 1952-ben a hejcei püspöki nyaralóban nyüt meg újabb otthon 50 nővér számára. A legfiatalabb otthon 1959-ben alakult Piliscsabán, az Isteni Megváltó nővéreinek volt nyaralójában, mint a Budai Járási Tanács II. szociális otthona, melyben 25 nővér él. Ezeket az otthonokat az állam tartja fenn, és állami vezetőjük van. Mel­lette egyházi elöljáró (Pannonhalmán házfőnök, a nővéreknél főnöknő) „gondos­kodik a lakók vallásos igényeinek megfelelő szertartások és közös imák biztosítá­sáról, segítségére van az állami vezetőnek a pszichés gondozásban, szellemi, kul­turális és szórakoztató foglalkoztatásban.” /Virányi 0./ Ugyancsak minden ott­honban van lelkész is, rendszerint volt szerzetes, aki egyúttal beszerző, sofőr, eset­leg kertész szerepét is betölti. Ezek mellett az állami fenntartású otthonok mellett vannak olyanok, me­lyeket teljes egészükben az egyház tart fenn. 1953-ban a pécsi püspöki palota földszintjén nyűt meg otthon 45 nővér részére. 1954-ben vette át a Szeretetszolgálat a Hosszúhetény-Püspökszentlászlón lévő volt püspöki nyaralót, és létesített benne otthont 35 nővér számára. Ugyan­csak egyházi fenntartású a Verőcemaroson lévő, a váci püspök nyaralókastélyá­ban berendezett otthon, ahol 50 nővér számára van hely. Az épülő Szeretetotthon 1981 tavaszán

Next

/
Oldalképek
Tartalom