A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám
382 Leveleiben gyakran felbukkan az ismert motívum: kivetkőzni mindenből, kiüresedés a keresztre feszített Jézus önátadó szeretetével. Titokzatos állapot ez, a misztikusok a lélek második sötét éjszakájának nevezik. 55. jún. 11/12. A paténéra került az én kis életemből minden, utolsó használati tárgy is. Oly remek ez arra, hogy az ember kivetkőzzék az énjéből, saját elgondolásaiból és saját ,Jzléséből". Minden céllal történik, és minden és mindenki csak eszköz az Isten kezében. — 12-én reggel folytatom. Korán van, talán Te is most kelsz fel, és készülődsz a jó nyugalmas vasárnapi reggelihez (a szentmisére céloz). Lélekben nálad, veled, a valóságban, azaz helyesebben szólva mindenképpen - ott vagy itt - érted és értetek vagyok. Ez a szeretet titka, értelme és boldogsága. Önmagáról szóló vallomásait — melyeket mindig óvatosan, sőt virágnyelven fogalmazott a cenzúra miatt — egészítsük ki egy volt börtön-, ill. cellatársa tanúságával. 5 év nem rövid idő, s a hely nem volt luxus. Gyakran kijött a rosszab- bik én. Margit volt az egyedüli, kinek nem volt másik énje. Mindig egyformán vidám és szelíd volt. Gyönyörű két szeme gyakran azt a hatást tette rám, hogy ilyen a tiszta kék ég. Halvány piros arca, vékony, hosz- szú alakja: nem is volt kora, legalább is nehezen lehetett megállapítani. Munka közben mindig énekelt. Volt, mikor vidám da lókat dúdolt. Igen jót nevetett, amikor ugrattuk, hogy hamisan énekel. Roppant egyszerűen tudta a problémákat megoldani, szolgálatkész, segítő, ideális társ volt. Munkában picit ügyetlen volt, illetve több idő kellett, míg megtanult valamit, de ha egyszer megtanulta, olyan boldog volt. Soha nem húzódott el a többiektől, igazi közösségi lény maradt a számára sokszor idegen társaságban is. Egyszer, bár egészen nem volt meggyőződve az ügy célszerű voltáról, még egy zendülésfélében is részt vett. Azt a kísértést, hogy túlteljesítve a munkanormát bizonyos kedvezményeket szerezzen magának, kezdettől szabadulásáig elutasította. Látta, hogy ez a tülekedés mennyi szeretetlen- ség forrása, ezért eleve lemondott róla. így csak ritkán volt része kedvezményekben, és büntetése idejét sem rövidíthette meg a beszámított munkanapokkal. Egy volt cellatársa, akivel fél évig volt együtt, így értékelte hatását: Megtanított „énekelni' végtelen gyermeki bizalommal a Mennyei Atya iránt akkor is, amikor a tehetetlenség, a lelkek romlásán való keserűség és a szeretteimért való mélységes aggódás — jaj, de összeszorította a szívemet! A vele töltött idő felejthetetlen emlék számomra, azaz nem emlék, hanem a szentek közösségében való drága jelen valóság! 1955-ben lett volna esedékes, hogy elnyerje az ún. nyolcadengedményt, vagyis — kifogástalan magaviseletére és munkájára való tekintettel — elengedjék neki büntetése utolsó nyolcadrészét. Nem kapott semmiféle kedvezményt, és erről így értesítette szeretteit:
