A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám
372 nagyon összetett ország. Ennek megfelelően a katolikusok is hat, egymástól eltérő színfoltot alkotnak a szubkontinens térképén. A szír keresztények, az ún. Tamás-keresztények (eredetüket Szt. Tamásra vezetik vissza) jelentik a legrégibb csoportot, délnyugaton, főleg Kerala államban: majdnem 2,5 millió szír-malabár (központjuk Ernakulam) és negyedmillió szír-malankár (ezek központja Trivandrum). A portugál gyarmatosításra megy vissza két másik csoport eredete: a nyugati parton (Goa és Bombay körül) 1,3 millió, az ország déli-délkeleti részében 4 millió katolikus él. A 19. század hittérítő munkája három újabb csoport alakulását indította meg: a keleti parton kb. egymillió, Észak-Indiában négyszázezer, északkeleten (Calcutta központtal) szintén négyszázezer katolikus él. E vázlatos kép kiegészítéseképp még megjegyezzük, hogy egy-két kisebb szövetségi állam népessége 87, 67, ill. 47%-ban keresztény (katolikus, orthodox, protestáns); a legnagyobb számú katolikussal rendelkező Kerala csupán 21%-ban keresztény. Kerala adja az összes indiai papok 60%-át, a szerzetesek és szemina- risták több mint 60%-át. Ez a tény okoz problémákat, feszültségeket is; de, ami fontosabb, lehetővé teszi India számára, hogy hivatások dolgában megálljon a saját lábán. All 500 papnak csupán 7,5%-a külföldi; viszont legalább ennyi indiai pap működik hazáján kívül. (Például a magyar egyházi helyzet egyik legjobb és legértelmesebb ismerője Rómában az indiai Ivan Diaz atya.) 1977-től 1980-ig India papságának létszáma 1300-zal emelkedett: ez egyedülálló dolog az egész világon! Az indiaivá válás útjai Elsősorban nem politikai kényszer, hanem az egyházi élet tudatos elmélyülése váltotta ki az indiaivá tételre irányuló törekvéseket. Hogyan és meddig kell a kereszténységnek a sajátos és nem egyféle indiai lelkiséghez idomulnia? - ez itt a legnehezebb probléma. A jelentős dél-indiai csoportok, valamint a műveltebb városi rétegek kevés lelkesedéssel, vagy éppen ellenségesen fogadnak minden olyan változást, mint a népnyelven végzett liturgia, a tánc és dramatizálás bevonása a hithirdetésbe, a sajátos indiai teológia emlegetése. Ellenkező hajlandóságot látunk északon: ott azt kívánják, hogy a hithirdető keresztény guru, indiai jellegű aszkéta és bölcs legyen... Jellemző, hogy az ország püspöki kara, mivel egyetemesen kötelező döntéseket nem lehet hozni, 1979-ben egyelőre a regionális püspöki karokra bízta a liturgia alkalmazásának és az inkulturációnak vagy akkulturációnak ( a kereszténység indiai kultúrában való kifejeződésének) konkrét kérdéseit. Sem a hinduizmus, sem a brahmanizmus Indiának nem egyetemesen saját kultúrája... Az in- kulturáló törekvések alapelve az a belátás, hogy India népei mélyen vallásosak, lelki beállítottságúak. (Bár a városokban ott is nő a vallási közömbösség.)
