A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám
331 Már az elején úgy döntöttem, hogy ez „tökéletesebb", állandóan ehhez tartom magamat. Sem a mindennapi élet keserveit nem szabad mélyre szívni, sem legszentebb érzéseimnek nem adhatom át magam soha. E nélkül az óvintézkedés nélkül idegileg teljesen kikészülnék. ... Az én életszemléletem messze távlatokba néző, ragyogó életfilozófia. S ezen semmit sem változtat, hogy 27 hónapja börtönben ülök, s még 33 hátra van. ...Bármennyire meggyőződésemmé vált, hogy semmiféle teremtett lény számára szükséges nem vagyok, azért nem érzem magam feleslegesnek. Mert van Valaki, aki számára nem pótolhat senki, van az érzéki léten túl pergő életem, szerep, melyet nem tölthet be más, ének, melyet a Szerző nekem komponált, és amelyet nem énekelhet el neki senki más.Mi lenne sok azért, hogy ebben a „művészetig" vigyem, sboldog szeretetemet mindörökre zengjem? Istenszeretete, amiért semmiféle áldozatot sem tart soknak, egyre növekszik: 1953. október 12. Munkahelyem ablakából — akarva, nem akarva — meg-megpillantom a szabad emberek kint folyó életét. Láttam már kisdiákokat és öreg embereket, piacra igyekvő asszonyokat, munkába menő dolgozókat, templomba tartó imakönyves nőket, korán reggel az oltárhoz siető papot... De eggyel se cserélnék. És bejárhatnám a világot és senkivel se cserélnék, csak azzal, aki — legyen bár az utcasarkon ülő koldus, vagy életfogytos rab — nálam jobban szereti az Urat. A legjobb rész birtokában, a k if osztottság hegycsúcsán tele vagyok életkedvvel — Krisztussal keresztre feszíttettem! S az Ő irgalmát mindörökre zengem! Már megint közel a karácsony, harmadik karácsony a börtönben: 1953. december 13. Elhangzott már a Gaudete; egy-kettő, itt a karácsony. A harmadik, amelyet a börtönben töltök. De mit változtat ez Karácsony lényegén? Az incarnatio szédületes titkát évről évre alig bírtam el. Ez itt is az enyém! — Elvonulnak lelkem előtt életem szép karácsonyai, ó,dea fájdalmasak is!... éjjeli szentmisék, karácsonyi élmények a lélek tengermélyén — S mostani életem legnagyobb áldozata: a „hópehely Szentostya, csöpp búzakenyér''. De egyért sem adnám oda 53 karácsonyát a népi demokrácia börtönében, ahol semmi, semmi „hangoló", felemelő, lélekemelő nincs, ahol karácsony szent ünnepére nem maradt más, mint a kívülről beszüremkedő harangszó és a lélek mélyén lángoló hit. Mert ez a hit elég nekem, hogy boldog legyek. Mindnyájatoknak áldott, szép, békés karácsonyt kívánok: könnyet senki ne ejtsen értem. A karácsonyfa előtt gondoljatok arra, hogy állok még én is közietek ragyogó karácsonyfa előtt, és lesz nekem örökké tartó karácsonyom Atyám országában. Magamról tán elmondhatom, hogy „Nem forgatok magamban nagyokat, — Sorsom felőli csuda dolgokat, — Szívemet elnyugtattam cseni
