A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
184 im!), nagyságos asszonyom vagy kisasszony. Sőt már az iparos és alsó középosztályban is asszonyság. Ezzel kitüntetik a szép nemet vagy gyengédebb nemet. Viszont faluhelyen a férfiúi erő dominál. Nekik az asszonynép cseléd; és mivel ruhájuk is vászon, és sok fehérnemű is van rajtuk, fehérnép vagy vászonnép. Vászoncseléd, fehércseléd. — Emlékszel a Kánya fiúra? fejtegetésed juttatja eszembe — mondja a jegyző. — A Bélára, aki villamoskalauz lett Pesten? — Az, az! Nos, hát itthon volt látogatóba húsvétkor. De csak három napot töltött itt. Visszament Pestre. — Valami baj történt vele? — Hát csak annyi, hogy volt legénytársai, most fiatal gazdák kiszekálták a faluból, mert nagyon adta az urat. — Ne mondd! Hát hogy történt? — kérdi a pap. — Húsvéti bál volt. A Béla fiú kikente-fente magát, és megjelent a bálban. Először a legények nagy diadallal fogadták. De hamar leszállt az ázsiója, s a végén egyedül dúdolgatott egy asztalnál, iszogatván a fröccsöt ... mert a lányok sem fogadták el tőle a felkérést. — De miért? — kíváncsiskodott a pap. — Hát mert vétett a falu íratlan törvénye ellen. Kezitcsókolo- mozta a falusi szépeket. Mikor a lányt tánc után helyére kísérte, a széket is alája próbálta tenni, mint a város- A FEHÉRNÉPEK ban látta. A lányok anyját nagysádnak titulálta. Az egyik legény oda is szólt neki:,,Hej, Béla, nem Pestiben vagy, hanem Lőcsfalván! Ne urizálj itt, mert kitör a nyavalya! Itt nálunk, tudod, a lány Marcsa, Kati meg Náni, és nem kisasszony. Az asszony is Mari néni, Borcsa néném, és nem nagysád!” Erre Béla látta, hogy a végén még verekedés is lehet belőle. Megitta a fröccsét, és odébbállt. — Nahát! Sose hittem volna, hogy az etikett ilyen bajokat csinálna — jegyezte meg a pap. — Az még semmi — folytatta a jegyző. — A minapában beállít hozzám egy szepetneki legény, aki innen származott el, és most lőcsfalvi leányt akar elvenni. Kérte a maga születési anyakönyvi kivonatát. „Mire kell az, fiam?” „Nősülök, jegyző uram.” „S ki az a szerencsés leányzó, aki ilyen derék legényt kapott?” kérdem. „Ismeri a jegyző úr. Idevalósi: a Horváthék Katija.” Kiállítottam neki a papirost. „Hol esküdtök?” kérdem. „Szepetneken.” „Hát akkor miért nem viszed el a lány papírját is? Szükség lesz ott rá.” „Az nem az én dógom. Az az ű dóga. Majd kéije ki ű.” „Hogy lehetsz ilyen udvariatlan? Hiszen a menyasszonyod! Szívességet teszel neki.” „Azt nem, jegyző úr! Nevelni kell az asszonyt, hadd csinája csak ű a maga dógát.
