A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
178 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Múlt számunkban Dr. András Imre, a bécsi Magyar Egyházszociológi- PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK ai Intézet igazgatója értékelte ki az elmúlt 30 év magyar egyházpolitikájáról oooooooooooooooooooooooooo tett hazai hivatalos megnyilatkozásokat. Mostani számunkban egy olyan hiteles tanút szólaltatunk meg, aki az akkori idők magyar egyházának alapos ismerője és egyik felelős vezetője volt. Páter Csávossy Elemér, nagybirtokos bárói család szülötte, nagy érdeklődéssel fordult a pápák szociális tanítása felé; 1930 táján ezirányú cikkei országos feltűnést keltettek. Szempontja krisztusi, nem politikai. Mint a jezsuita rend szellemének alapos imerőjét megbízták a tanulmányaikat végzett fiatal atyák lelki képzésének utolsó, záró évével (az ún. harmadik próbádéval). A rend magyar provinciájának elöljárója volt 1924-től 1927-ig, majd helyettes tartományfőnök az új rendszer hatalomátvétele után, 1949-től 1951-ig. Bebörtönzésének ideje egybeesik az Államegyházügyi Hivatal működésének kezdetével Hét és fél évre ítélték. Büntetése nagy részét a kőbányai gyűjtőfogházban töltötte le. Több mint öt éves börtönélet után 1956. október 27-én Vácról szabadult. Alábbi körlevelét 1950. március 15-én a magyar rendtagokhoz irta. Levelének aláhúzott kifejezéseit dőlt betűkkel helyettesítjük. Csávossy Elemér A TÁRSADALMI KÉRDÉS:TEENDŐINK Főtisztelendő Atyák és Krisztusban kedves Testvérek! (...) Nem szándékozom a társadalmi kérdéssel kapcsolatos teendőinkről hosszú levelet írni, hanem nagyobbára csak pár lényegesnek látszó pontra szeretnék kitérni. I. Hibánk volt a múltban, ft. Atyák és kedves Testvérek, hogy mi katolikusok, nem kivéve az egyháziakat és a szerzeteseket sem, főleg gyakorlatban nem, sok esetben egyáltalán nem értettük meg a kor és Isten szavát, mely egyrészt hozzánk a pápák (XIII. Leó és XI. Pius) nyilatkozataiban, másrészt az első világháborút követő társadalmi felfordulásokban oly világosan szólt, s ennek következtében az ún. keresztény korszakot annak nagy szégyenére és presztízsvesztésére elkereszténytelenítettük azzal, hogy keresztény cégér alatt nemegyszer ke- reszténytelenséget áraltunk, főleg a szociális kérdés területén. Azokat, akik szavukat a kor követelményei mellett és a pápai nyilatkozatok értelmében felemelték, nemegyszer demagógiával, forradalmi szellemmel vádoltuk, s működésüket vagy lehetetlenné tettük, vagy legalább is nagy részben megakadályoztuk. Ez nemegyszer rövidlátásból, máskor meg félelemből és emberi tekintetből, de, sajnos, olykor még érdekből is történt. A kapzsiság és kényelemszeretet sokakat visszatartott, hogy a pápák és a kor által követelt reformokat végrehajtsák. így elértük azt, hogy a legszegényebbek szakadtak el a szegény Krisztustól. Egy akkori igaz-
