A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
169 Szent Pál nem úgy beszélt oooooooooooooooooooooooooo az életről az első keresztényeknek, mintha rendőrségi előírások- FIATALOKNAK ból vagy érthetetlen tilalmakból állna. Duzzadó életerőről beszélt: oooooooooooooooooooooooooo a versenypályán folyó küzdelemről. Ügy mutatta be a kereszténységet, mint átütő erejű rendező erőt, amely választ ad kérdéseinkre, értelmet ad áldozatainknak, lelkesedést vált ki belőlünk, és önmagunk nagylelkű és teljes bevetésére késztet: Krisztus élt, de továbbra is él, értünk és bennünk. Valami hallatlan egység létezik Krisztus és követői között. Az apostol úgy beszélt erről, hogy fiatalok, földművesek, rabszolgák a Krisztus-követők sorába álltak. ☆ A keresztényeknek egy a lelkűk, Krisztus Lelke. Ezt azonnal meg lehet érezni, mikor két igazán keresztény ember pogány környezetbe kerül, gyárban, iskolában, kaszárnyában. Az igazi keresztényeket fel lehet ismerni a többiek közt. Régen azt mondták: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Nos, ha ugyanaz a Lélek élteti őket, akkor egyetlen egységet alkotnak. FELTÁMADT! - ÉL! - BENNEM! A híres sziámi ikrek, bár a testük egymáshoz kötötte őket, ketten voltak, mert értelmük és öntudatuk volt. Ha a keresztényeknek és Krisztusnak egy a lelkűk, akkor Vele valami élő egységet alkotnak. ☆ Tudjuk, hogy a szeretet azt jelenti: egy a szívük-lelkük. Szent Ágoston szerint „a szeretet arra törekszik, hogy a lehető legteljesebben létrehozza azok egységét, akik szeretik egymást: a szívek, elmék, lelkek egységét." A földön az egység soha nem lesz teljes. A szerelmes hiába avatja be társát legtitkosabb gpndolataiba: lesz egy pont, amelyben eltérnek gondolataik. Két házastárs hiába simul egymáshoz, szívük hiába ver egy ritmusra: mindig két szív marad. ☆ Krisztus szeret minket, és szeretete, mint minden szeretet, arra törekszik, hogy tökéletes egységet hozzon létre. Márpedig az ő szeretete mindenható: létrehozza azt, amire vágyik. i