A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
166 gokat, a harmadik klasszikus színházat és klasszikus zenét, a negyedik modern problémájú darabokat és modern zenét, az ötödik tájékozódást, szellemi képzést, a hatodik érdekfeszítő szórakozást... A tévé, mint a többi tömegkommunikációs eszköz is, nyomás alatt áll: el kell adnia az „áruját”. Ennek a törvénynek megfelelően sokféleképpen érdekeset, szenzációsat kell kiválogatnia — a teljesség, tárgyilagosság, fontosság rovására ... Nagyon kényes kérdés a tévé számára adásainak erkölcsi értéke. Miféle alapelveket és mércéket alkalmazzon? Még a keresztény egyházakon belül is különféle a beállítás egyes kérdésekben — ideológiai szempontból aligha lesz egy adás is „vegytiszta”. A pártpolitika szintén egyik „keresztje” a tévének. A leggondosabb „arányosítás” mellett is mindig újból mellőzöttnek érzi magát valamelyik párt. Kezdődik ez már a hírek kiválogatásával. Naponta százával kapja a stúdió a jelentéseket a sajtóügynökségektől. Ezeket meg kell rostálni. De hogyan? És amit a sajtó- ügynökségek továbbadnak, az máris megrostált, megrövidített, meghatározott hangsúlyokkal ellátott anyag... 2. Ha a tévéző tökéletes lenne ... A tévéprogram tökéletlensége nem lenne olyan tragikus, ha a tévézők tökéletesek lennének. Ha tudnának tárgyilagosan ítélkezni, ha tudatában lennének a tévé lehetőségeinek és határainak. Akkor aligha fordulna elő a tévémánia, a beteges tévémegszállottság. Az első dolog volna tehát elvben: tárgyüagos viszony ehhez a híradóeszközhöz. Helyesen kell értékelni: sok lehetőséget nyújt, de megvannak a szűk határai is. Ha mindezt tudjuk, akkor nem fogjuk bálvánnyá, istenséggé tenni, nem fogjuk mindennek elébe helyezni: az emberekkel való személyes érintkezésnek, egy könyv elolvasásának, egy értékes rendezvényen való részvételnek, stb. A szülők számára az ilyen magatartás már csak a gyermekekre való tekintettel is természetes kellene hogy legyen. Ha a szülők megszállottjai a tévének, hogy lennének mások a gyerekek! Másodszor: így fogunk tudni válogatni az elénk tett „étlapból”, a műsorból. A nehézség abban van, hogy a tévéműsor nem igen tartalmaz értékelést, és gyakran csakugyan nem tudja az ember, érdemes-e megnéznie egy adást. De néha már a műsorból ki lehet venni, müyen szellemű az adás. És végtére is — el is lehet zárni a készüléket! Harmadszor: szükség volna az egyes adások kritikus tudomásulvételére. A képernyőnek varázsa van, de nem szabad passzívan odaadnunk magunkat ennek a varázsnak. Az emberileg érett kereszténynek utána kell gondolnia, mit látott: milyen volt az adás módja, tartalma, formája. Csak így adhat a tévé a nézőjének valamit. Negyedszer: nemcsak hasznos, de szükséges is lenne egy-egy tévéadás megbeszélése a családban. Beszélgetés közben megvilágosodik egy s más, élesedik
