A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-04-01 / 4. szám

153

forrása. Ahogy Isten a teremtés kezdetén rálehelt az agyagra és az Ember élni kezdett, úgy Jézus föltámadása napján megjelenik az összegyűlt Tizenegynek, rájuk lehel és azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket” (Jn 20:22), a bűnbocsátás Lelkét, azaz az embert az istenfiúságra újjáteremtő Lelket. Az Üj Szövetséget Jeremiás és Ezekiel tanítása szerint az jellemzi majd, hogy az Ür Lelkét oltja beléjük (Jer 31:31-34, Zsid 8:8-12, Ezek 36:25-27). Ez teljesedett be a föltámadáskor.

Mikor Jézus a bűn egyetemes hatalmát lerombolta, — saját testében tette ezt akkor a szentség és dicsőség új világát nyitotta és alapította meg, szintén a saját, de most már megdicsőült testében.

Végül még egy nagyon fontos tényt említünk meg a föltámadással kapcsolatban: Jézus az áldozat állapotában dicsőült meg. A halálban ölelte át Isten szere- tetét, a halálban dicsőült meg, nem a halál után. Egyszersmindenkorra meg van rögzítve, meg van „örök”-ítve a halálbanmegdicsőültségállapotában. Áldozatának bemutatása és áldozatának isteni elfogadása egyszer történt, de egyszersmindenkorra, ez a pillanat lett örökkévaló áldozattá Isten színe előtt. A halálban öleli át Isten szere te tét; pont abban a pillanatban örökül meg, amikor áttöri és legyőzi a halált. Élete áldozata folytonosan ott lobog Isten színe előtt. Dicsőítő és hálaáldozat, amely a megváltás teljességét kiérdemelte. Minden kegyelem forrása ebben az áldozatban van. Jézus húsvéti misztériuma Isten legnagyobb, kozmikus arányú szabadító tette.

Chilla Raymond

Jézus egyetlen áldozattal örökké tökéletessé tette a megszentelteket. Ő lett számunkra az élethez vezető új út; általa léphetünk be az Isten nyugalmának országába.

Egyetlen közvetítőnk, Jézus, hármas — vagyis tanítói, pásztori és papi — működését semmi sem fejezi ki jobban, mint az Úr vacsorája. Krisztus maga a Szentlélek erejével teszi számunkra valósággá nap nap után ezt a húsvéti lakomát. Megjelenvén közöttünk a kenyér és bor színe alatt, újra szemünk elé állítja azt a tényt, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. A szentáldozáskor a jó Pásztor saját testével és vérével táplálja bárányait, hogy őbenne mindnyájan egy testté váljanak. Mint szentségi áldozat válik életünk forrásává, hogy áldozatában részesülve mi is egész életünket élő, szent, Istennek tetsző áldozatként adhassuk az Istennek. így leszünk mi, akik hiszünk az Isten megtestesült szeretetében, egy testté, egy lélekké, az egész megváltott emberiség egyetemes áldozatává.

Nemeshegyi Péter, Isten népének szolgái (Róma 1980), 23. lap