A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
54 térbe szorítva stb. De reá borulhat a melankólia, az unalom, szinte szeretne futni önmagától, és másoktól is. Bántja a hálátlanság, a gyűlölet, és talán a zaklatás, amit másoktól szenved. Szomorúság foghatja el, amely átmehet oly lelki sötétségbe, amikor úgy érzi, hogy még Isten is elhagyta, és kétség- beesése a kárhozat felé sodorhatja. Kimeríthetetlen variációja van tehát a lelki szenvedésnek is. Ezekből futólag kiemelni néhányat elég volt arra, hogy lássuk, mit értünk szenvedés alatt, amikor itt róla beszélünk. Minderről azt állítjuk, hogy nemcsak Isten megdicső- ítésének, az ember boldogságra való törekvésének lehet eszköze, hanem egyenesen megvalósíthatja azt. De még ennél a megállapításnál is tovább kell mennünk, és azt kell mondanunk, hogy a szenvedéssel az Isten e- gészen kiváló alkalmat nyújt nekünk arra, hogy elsődleges életcélunkat, megdicsőítését megvalósítsuk. Ezt könnyű elfogadni annak, aki a szenvedésnek és Isten megdicsőítésének belső összefüggésére gondol. Isten megdicsőítésének egyetlen módja, hogy akaratának alávetjük magunkat szeretetből. A- míg akarata egyezik a mi hajlamainkkal, terveinkkel, vágyainkkal, addig teljesítése könnyű. De ellenkezzék ez az akarat a miénkkel, nehéz lesz elfogadnunk, és annél nehezebb, minél súlyosabb az áldozat, amit Isten kér tőlünk. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb az áldozat, a lemondás, minél értékesebb a jó, amiről lemondunk, annál nagyobb Isten dicsőítése, annál jobban kimutatjuk, hogy Ő minden áldozatot megérdemel. Mivel pedig a szenvedés és az élet odaadása a halálban a legnagyobb áldozat, azért az Isten iránti szeretetből elfogadott halál is az Isten megdicsőítésének legkiválóbb módja és eszköze. így nyugodtan állíthatjuk, hogy Isten szeretetből hagyta meg nekünk a szenvedést és halált. Azért hogy tökéletes alkalmunk legyen őt megdicsőíteni, és ezáltal boldogabbá lenni. Az Ur Jézus ezért gondoskodott, hogy hőnszeretett Édesanyja ott legyen a kereszt alatt, s ott a legkegyetlenebb fájdalmakat állja ki. Ezért rendelte úgy, hogy az apostolok vértanú- halált haljanak, ezért engedi meg, hogy tanítványai üldözést szenvedjenek az első keresztényektől napjainkig. Azért tűri a szenvedéseket, mert szeret minket, és alkalmat akar nekünk adni, hogy az Atyát minél inkább megdicsőítsük, tehát minél boldogabbak legyünk. Itt azonban sietve kell megjegyeznünk, hogy azért minden épeszű és normális ember a szenvedést rossznak tartja. Perverzió lenne a szenvedést önmagáért szeretnünk. A szentek sem ezt tették, hanem azért szerették, mert Isten szeretete ösztönözte őket arra, hogy minél tökéletesebben megdicsőítsék az Istent. Éppen a szenvedésben látták ennek a szeretetnek a legjobb kimutatási eszközét. A szentek ebben is Krisztust követték. Őróla pedig az Evangélium azt írja, hogy kívánva kívánta a szenvedés órájának eljöttét. Szinte alig várta, hogy a keresztútra lépjen, és a kereszten maradéktalanul odaadja magát az Atyának. Egy alkalommal, amikor a reá váró szenvedésekről beszélt tanítványainak, Péter megijedt ennek még a az említésétől is.
