A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 12. szám
565 művét. — Évente háromnapos lelkigyakorlatot tartottunk, ilyenkor teljes hallgatás volt. Senki sem sejtette róla, hogy később szerzetesnő lesz; abban az időben nem is akart még az lenni. — Nagyon ügyes volt a táncban, és nagyon szeretett is táncolni. - Vezető egyénisége csak később bontakozott ki, az iskolai években inkább melankólikus természete érvényesült. 1919 tavaszán édesapja fent járt Pesten, és meglátogatta kislányát. Margit kimondhatatlan örömmel ölelte át apját. Tudta, hogy apja orvosához jött, és ettől kezdve megkétszerezte imáit. Év végén boldogan utazott haza a nyári vakációra: végre ismét otthon lehet, szüleivel, három testvérével. Sajnos, édesapja egészségi állapota hamarosan súlyosra fordult. Július 7-én bélcsavarodással be akarták szállítani a kaposvári kórházba, de már nem bírta ki az utat. A vonaton délután fél 5 körül ennyit mondott feleségének: „Édesem, én most meghalok", nagy keresztet vetett, imádkozott, majd mélyet sóhajtva kiadta lelkét. A négy gyerek zokogva fogadta az egyedül hazatérő édesanyát. Margit mélyen megrendülve imádkozott apjáért; azt hitte, szíve szakad meg fájdalmában. Több évtized múlva így emlékezett vissza erre a napra: Nem a szív áldozatára szemelt-e ki engem a jó Isten? Kezdte 1919. júl. 7-én... vagy még előbb... és folytatta egy életen át. Amen. Alleluja! Akit az Isten szeret, attól rendszerint elkér vagy elvesz mindent. Velem ezt 12 éves koromban kezdte el a jó Isten, amikor elvette az édesapámat, aki nekem a legtöbbet jelentette, aki nélkül még az életet sem tudtam elképzelni. Édesapám halála után még évekkel is, valahányszor egy kislányt láttam édesapjával, úgy éreztem, meghasad a szívem. Édesanyjuk idegkimerüléssel ágynak esett. Megint a legidősebb leánynak kellett helytállnia. Margit volt a család erőssége, vigasztalója, segítője. Soha nem mutatta fájdalmát, de esténként Magi hallani vélte, hogyan zokog a paplan alá bújva... Ezt a megrázkódtatást szinte soha nem heverte ki. Még zárkózottabb lett, csendesebb, elmélyültebb. Visszatérve az intézetbe tovább folytatta tanulmányait a polgári utolsó osztályában. Tagja lett a Mária-kongregációnak. A bérmálás szentségét 13 éves korában, 1920. június 13-án vette fel. A család az édesapa halála után, 1921 augusztusában Tamásiból Abonyba költözött, ahol az édesanya testvére akkoriban főszolgabíró volt. Az unokatestvérek kellemes vakációt töltöttek együtt. Margit itt ismert meg egy fiatalembert; nagyon megszerették egymást, de házasságra akkor még egyikük sem gondolt. Túl fiatalok voltak. Csak a szünidők alkalmával találkoztak, ilyenkor gyakran táncoltak. Margit igen szeretett táncolni, remek ritmusérzéke volt. A fiú hozzátartozói igen komolyra vették ezt az ismeretséget, s nem tudták másképp elképzelni, mint hogy házasságkötéssel végződjék. Azért Margit nem kis zavarban volt, amikor 17 éves korában szóba került eljegyzése. Ekkor ébredt csak rá, hogy a fiú nem katolikus, hanem evangélikus. Ebben az időben az Egyház meglehetős szigorúan ellenezte a katolikus és nem katolikus keresztények közötti házasságot, és a tilalom
