A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 12. szám
560 Fordítsuk le a költőnőnek ezt a gyönyörű versét a mi lelki életünk prózájára. Mi is sorsunk végső strófáját éljük! De nekünk is tennünk kell, mig van kiért és van miért! És kik azok, akik jobban elmondhalják, hogy van kiért és van miért tenni és küzdeni, ha nem mi, Isten tanuságtevői? Ha valaki költő, írja meg utolsó versét, amit még meg kell írnia, ha valaha lelkekért volt felelős, mentse meg az utolsó lelket, akit még neki kell megmentenie, ha betegápoló, gyógyítsa meg az utolsó beteget, akinek a meggyógyítása még reá vár. És ha valaki már nem tud semmit sem tenni, csak imádkozni és szenvedni, akkor mondja el még azt az utolsó Miatyánkot a lelkekért, a bűnösök megtéréséért és ajánlja fel utolsó fájdalmát is a Titokzatos Test javára, hogy kiegészítse azt, ami híja van Krisztus szenvedésének. — És íme, így értünk el öregségünk utolsó nagy kincséhez, c) A szenvedéshez. Nekünk ezt nem kell magyaráznunk, hogy milyen érték a szenvedés, akár magunk, akár mások szempontjából. A szenvedés ugyan nem sajátosan a názáreti élet programja, hanem inkább a Kálváriáé. De sajátos programja az öregkori názáreti életnek. Ha ugyanis már sem dolgozni, sem imádkozni nem tudunk, akkor tudjuk csak igazán a legértékesebbet művelni Isten országában: szenvedni. Mert ne feledjük el, hogy az Úr Jézus is nem a munkájával, nem csodáival, nem nyilvános életével és igehirdetésével, hanem életének szenvedésteli befejezésével váltotta meg a világot. XI. Piusz pápáról jegyezte föl a krónika, hogy egyszer egy gyógyíthatatlan beteg pap volt nála kihallgatáson, és kérte a Szentatyát, hogy imádkozzék fölépüléséért. És ekkor a pápa így válaszolt: Fiam, nem imádkozom azért, hogy meggyógyulj. Mert az Egyháznak szüksége van szenvedő papokra! Nem mondhatjuk el mi is: Az Egyháznak szüksége van az otthonukból közös otthonokba került öregek szenvedésére?! Igen, szüksége van az Egyháznak fiai és leányai megszentelt fájdalmának, megszentelt szenvedésének jelenlétére az Egyházban és a mai világban. Ebben a tudatban viseljünk el mindent, amiről úgy érezzük, hogy nehézzé teszi életünk végső napjait, — és akkor biztos, hogy nem hiába éltünk hosszú éveket... Szeder Mihály A lőcsfalvi pap naplójából: Futkos József, a közbirtokosság erdőőre nevezetes ember volt a faluban, Mint afféle egészen magában kószáló erdőkerülő, szüntelen el volt foglalva a saját gondolataival. így aztán a sok gondolata miatt, ami benne kószált, amolyan „falu bölcsévé” avatták. Mert amit így kigondolt, az nem állt meg benne, hanem az első emberrel, aki útjába akadt, megosztotta. És sokszor olyan okosakat mondott, hogy az
