A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-11-01 / 11. szám
522 az új cipőkben jól esett a járás. — De hár miért is nem volt otthon pénzem? Ezen múlott az egész... halogattam a tinó eladását, aztán ez lett a vége. A temetőkapu tárva-nyitva, s a temetőben szétárad az őszi lomb, eijedő avar, kakukkfű és gyertyák viaszának nehéz illata. Később megkondul a kápolna kisharangja, és örvendezve a látogatottságnak ujjongva táncol az alkonyi nap aranyán. Azután zsongani kezd a litánia, hömpölyögve, mint az áradás, s mire vége van, kinyílott már a szeme a gyertyák lángjának is. Lement a nap. Az est hűvös és párás; a bárányfelhők betolongtak a sötétség aklába, és susogni kezd a temető avarja a hazatérő lábak alatt. Az öregasszony gyertyái alig pillognak már, s amikor az utolsó is lobbot vet, mielőtt hanyatt vágná magát a sötétségbe, mégegyszer megsimogatja a keresztet, térdet hajt, és elindul hazafelé. Kezében a kereszt érintése, lába alatt a temetőföld, szívében az emlékek hantja; lassan ballag, mert egész élete ott ballag mögötte, és csak a nagykeresztnél ocsúdik fel, mert már csak itt ég egy szál kis gyertya az egész temetőben. A kereszt előtt összeroskadt fekete halom. Bólongató fekete kendő, aki mindenre azt mondja már: Igen, Uram, igen, igen, de azért sírok még egy kicsit, Uram, mert anya vagyok... Az öregasszony csendesen megáll, és megállnak vele az emlékek is, s az öregasszony szeme csupa könny. — Lidi! Aztán odamegy, és felemeli a másikat a fekete földről. — Gyere haza, Lidi, mert összefázol. A másik csak ráborul, még egy pillantás a gyertya lángjába és mindenbe, ami mögötte van, és összeölelkezve elindulnak hazafelé. Susog az avar. Lobog a kis gyertya, s már csak a kereszt kitárt karja látszik a mindenszenteki temetőben. HALOTTAINK Gerbel György Horváth Ottilia orsolyita Molnár Ödön SJ London, Anglia St-Didier-en-Velay, Franciaország Lyon, Franciaország
