A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-11-01 / 11. szám
514 val akarta mindig végrehajtani a maga elképzelését. Nem csekély önlegyőzésébe került az, hogy hibáját belássa, aztán elfogadja a másik fél szempontját, adandó esetben pedig hagyja, hogy a másik akarata érvényesüljön. Szüleivel szemben, akik számára a feltétlen tekintélyt jelentették, ez talán nem volt nagyon nehéz. Inkább iskola- és játszópajtásai között akadtak nézeteltérések. Jó irányítással sikerült a „vadócba rózsát oltania", s rendszeres, komoly önfegyelemmel jóra beállítania és értelme ellenőrzése alá vonnia akarati adottságait. Sajátos realitásérzék jellemezte gyerekkorától kezdve. Édesapjától tanulta a feltétlen őszinteséget, az igazságszeretetet. A kislány szinte megszállottja lett ennek a nagybetűs Igazságnak. Nem szerette például a meséket, a költött történeteket. „Ne mondjanak nekem meséket, hanem az igazságot!" Óvatos kritikával olvasta a szentek életét, szerette volna kiszűrni a legendákból a hiteles valóságot. Igen tartózkodónak bizonyult mindig a magánkinyilatkoztatásokkal szemben. Egészen őszinte volt mindenkivel, s könyörögve kérte, neki is minden szépítés nélkül mondják meg hibáit. A felismert igazsághoz következetesen ragaszkodott - akár gyerekverekedésről, akár iskolai vitáról volt is szó. Kisebb és nagyobb társai bizonyos tisztelettel néztek rá, szívesen elfogadták vezetését. A kislány lassan megismerte a háztartás gondjait is, kisebb testvéreinek pedig szívesen segített, amiben tudott. Egyszer nagyobb próbatételre is sor került. Berci, a pécsi Pius Gimnázium növendéke, súlyos vörhenybe esett. Az édesanya hetekig ápolta fiát. Margit, bár senki sem mondta neki, minden szó nélkül átvette a háztartás vezetését. Megvarrta a gyerekek szakadt ruháit, harisnyát foltozott, észrevétlenül irányította a család menetrend szerinti életét. A szokatlanul nagy felelősség és munka miatt nem panaszkodott, de az igazság nevében egyszer ezt írta Pécsre a már haza készülő édesanyának: Bizony nagyon jó lesz, ha megjön Édesanyikám, mert Joci nadrágjait már alig bírom megfoltozni, annyira rongyosak. Mint testvérei valamennyien, ő is átesett a szokásos gyerekbetegségeken. 1916-ban diftériában betegedett meg. Édesanyja feljegyzéseiben így hangzik a történet: Hazaértem (ti. Pécsről, ahol a beteg Bercinél volt a kórházban) egy szombati napon, és rákövetkezőleg kedden Mancikánk difteritiszben megbetegedett. E szörnyű nyavalya megfékeződött, de lelki erőnk itt is erős próbát állt ki, mert egy éjszaka oly rosszul volt szegényke, hogy a legkritikusabb éjjeltől tartottunk. Én őt ápoltam, szegény uram pedig a gyerekekkel elkülönítve volt, és iszonyú szenvedéseinket külön-külön viseltük. De a jó Isten, aki annyiszor megkönyörült rajtunk, most is kinyújtotta segítő, áldó kezét, és kis Mancikánk javulni kezdett. Margit felgyógyult ugyan, de szíve visszavonhatatlanul megsínylette ezt a betegséget. Az elemi iskola négy osztályát Margit és testvérei magánúton végezték. A kislány tanítónénije évekkel később így jellemezte kis tanítványát: Igen könnyen boldogult minden osztályban, mert kiváló, jó eszű kis
