A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-10-01 / 10. szám

441 pe egyre tisztul és gazdagodik, úgy lép egyre jobban előtérbe a haragvó Isten ké­pével szemben a megbocsátó, büntetés helyett megkegyelmező Isten képe. Ez a megkegyelmezés teljesen ingyenes, mert semmi áldozat sem lehet olyan nagy, hogy a végtelen nagy Isten büntető kezét vissza tudná tartani. Ezekiel próféta mindenkinél jobban aláhúzza ennek a bűnösökre vonatkozó megváltásnak ingye­nességét, és pontosabban megjelöli a bűnből fölemelt emberrel kötendő új szö­vetség természetét: „Saját Lelkemet adom bensőtökbe.” A megváltás az Isten tu­lajdon lelkének a közlésében fog állni. Amint az Ószövetség népe a megváltásban nemcsak szabadulásának való­ságát élte meg, hanem az Istennel kötött szövetség alapján folyó új életnek a gaz­dagságát is, hasonlóképpen az Újszövetség népe számára sem jelenti a megváltás csupán azt a krisztusi művet, amely a Kálvárián végbement, hanem megváltóttsá- gának tudatában jelen van mindaz is, ami az idők végén megy majd teljesedésbe, az az új élet, amely a halottak dicsőséges feltámadásával veszi majd kezdetét: a test és lélek ember, és vele együtt a világmindenség, „betelik Isten teljességével”, Isten lesz „minden mindenben”. Szent Pál a megváltás fogalmának kifejezésére a görög „agorazein” szót használja; ez az ige azt jelenti, hogy valaki valamit, a szokásos jogviszonyoknak mindenben megfelelve, „megszerez” magának. Nem akarta ezzel a megváltást ke­reskedelmi ügylethez hasonlítani, amelyet az egyenértékűség, a kiegyenlítés tör­vénye szabályoz, ahol a rabtartó csak azzal a feltétellel adja át foglyát, és az ela­dó áruját, hogy nem veszít semmit. Szent Pál ezzel szemben csak azt akarta ki­domborítani, hogy Isten tulajdonává lettünk, mégpedig olyan szerződés alapján, amelynek minden feltétele ki van elégítve. Különösen azt hangsúlyozza, hogy az embernek nincs tartozása, az összeg ki van fizetve. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy itt megáll a hasonlat. Soha nincs szó olyan személyről, akikövetelné vagy megkapná a vételdíjat. De az is igaz, hogy ugyanezzel a „megszerez, megvásárol” igével kapcsolatban a Jelenések könyve kifejezetten a sinai szövetségre céloz: az Egyiptomból való menekülés éjszakáján a vacsorára elköltött bárány ajtóra kent vére mentette meg az útra induló családokat az egyiptomiak első szülötteit öldök­lő angyal kardjától. A Jelenések könyvében azt olvassuk, hogy a Bárány vére ál­tal az emberek minden népből Isten saját tulajdonává lettek. Ez az értelmezés magára Krisztusra megy vissza. Az Újszövetség az Egyiptomból való kivonulás éjszakájának bárányáldo­zatát - mert valóban áldozat volt - Jézus áldozata előképének tekinti. De egyben kidomborítja az előkép és a beteljesedés közti távolságot. Az Egyiptom­ból való szabadulás lehetőségét az első húsvét bárányáldozatának a vére teremtet­te meg; a szabadulás után az új életet biztosító szövetséget is vérrel szentesítet­ték. Az új szövetséget is vér pecsételi meg, ez azonban nem áldozati állatnak, ha­nem Isten tulajdon Fiának a vére. Az oktalan áldozati állatok feláldozását fel­váltja - amint Izajás megjövendölte - Jahve Szolgájának személyesés önkén­tes áldozata, ő „halálra adta életét, és sokat használt a közösségnek.” Az evangé­liumban olvassuk Jézus kijelentését: nem azért jött, hogy neki szolgájának, ha­nem hogy ő szolgáljon, és odaadja életét váltságul; az ő áldozata a mi megszaba­dulásunk eszköze. Krisztus halálának önkéntes jellegét Szent János könyvének

Next

/
Oldalképek
Tartalom