A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-01 / 9. szám
Arató Jolán 424 A SANTA KISLÁNY Marika sántán született. A gyerekkora szomorú volt. Amikor a többi gyerek vidáman ugrándozott, futkározott, ő csak üldögélt a sarokban. Nem kellett senkinek. Néha hallotta, amikor a szülei egymás közt róla beszéltek: „Most még kicsi, most még nem érti, de majd ha nagy lesz, rá fog jönni, hogy ő csak egy szerencsétlen nyomorék”. Hát nem kellett várni addig, amíg nagy lesz. Már az iskolában is szenvedett. A háta mögött így hívták: „a sánta Mari”. Kicsúfolták, utánozták a bice - gését. Aztán egyszer egy orvos biztatni kezdte a szülőket: ha a kislány kifejlődik, körülbelül 15 éves korában, meg lehet majd operálni,és meg fog szűnni a sántaság. Marika reménykedni kezdett. Számolta az éveket, a hónapokat... Majd ha 15 éves leszek... Ügy lesz az, mint a Hamupipőke meséjében. Először mostohasors, szenvedés, aztán egyszerre csoda történik: Hamupipőke lesz a legszebb, a legkedveltebb. Eljön érte a királyfi és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Na, most itt van: 15 éves. Megoperálták, megkínozták. Gipszbe tették. Levették a gipszet. Az orvosok a fejüket rázták. Aztán megint ropogtatták a csontjait. Aztán megint gipsz föl, gipsz le. Végül is megállapították, hogy nem lehet rajta segíteni. Sánta marad egész életére. Amikor Marika ezt megtudta, a szíve vadul, kétségbeesetten verdesett, a gondolatai tehetetlenül vonaglottak. Aztán egyszerre merészen eléje állt a zord elhatározás: „öngyilkos leszek! ”, Bejöttek a kórházi szobába a szülei meg a testvére, Rozi, aki már nagylány, sőt menyasszony. Apa hangosan szitkozódott. ,Az orvos is nagy marha, ígérgetett, hogy így meg úgy, egész normális lesz a gyerek. Most meg azt mondja: „nem lehet rajta segíteni”. De a számlát el fogja nekem küldeni, az biztos. Borsos számla lesz. Aztán még a kórházi költség... Kivehetek egy csomó pénzt a takarékból”. Rozi szemei szikráztak a dühtől. Vádlón fordult a szülők felé:- Ti mindig a Marira szóljátok a pénzt és elfelejtitek, hogy menyasszony vagyok és ami a takarékban van, ahhoz nekem is van jussom. Nekem kell a „staffirung”-ra meg a hozományra. Nem igazságos, hogy én mindig a rövidebbet húzom. Szúrós tekintetét ráirányította Marira, mintha át akarná döfni:- Mindennek te vagy az oka. Te követelted a műtétet. Bőgtél, hogy o- lyan akarsz lenni, mint a többi lány. Mit értél el? Rád ment a pénz hiába. Még ha meggyógyultál volna! De hogy tovább sántikálj, azért igazán nem volt érdemes feláldozni a pénzt. Anya, egész idő alatt, egy szót sem szólt. Csak mikor elbúcsúztak, any- nyit mondott: „Hát ez bizony nagy csalódás”. Homlokon csókolta Marikát. De a csók nem volt meleg és jóeső, inkább hidegre rémült, szomorú csók volt. Miután elmentek, fagyos csend borult a szobára. Aztán egyszerre a falak
