A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 8. szám
359 Teilhard 1950 - es önéletrajzi írása, „Az Anyag Szíve” egy szép imádsággaz zárul - „a mindig nagyobb Krisztushoz”. Ebben olvassuk: „Uram, minél inkább múlnak az évek, annál világosabban látom, hogy — bennem és körülöttem — a modern ember legfőbb és legrejtettebb gondja nem annyira a világ birtoklásának kiharcolása, hanem sokkal inkább a világból való szabadulás útjának megtalálása. Szorongása onnan van, mivel érzi, hogy - nem térbelileg, hanem ontológiailag - be van zárva a kozmikus búra alá! A kiút aggódó keresése, vagy még pontosabban: a fejlődés gyújtópontjának keresése! íme, ez az ára a növekvő planétáris gondolkodásnak, ez az a teher, amely a mai világban titkon ránehezedik sok keresztény lelkére, éppúgy, mint a hitetlenekére. Az emberiségnek, amely tudatára ébredt az őt sodró fejlődésnek, egyre inkább szüksége lesz arra, hogy megtalálja - előre és önmaga előtt - a fejlődés értelmét, a megoldást, amelyre teljesen ráteheti életét”. Teilhard a hitben megtalálta a kiútat, az értelmet abban a Krisztusán, akinek „Szíve egyetemessé válva egybeesik a szeretettől átizzított Anyag szívével”. A szenvedésben benne morajlik, végletes izzással, a felfelé törtető világerő. Talán ki vagyunk téve a veszélynek, hogy a Keresztben ne lássunk mást, mint egyéni szenvedést és egyszerűen engesztelési. A Jézus halálában levő erő elkerüli a figyelmünket. Nézzünk távolabb: észrevesszük, hogy a Kereszt olyan hatás jelképe és gyújtópontja, amelynek izzása kifejezhetetlen. Hajói átértettük, a megfeszített Jézus még földi szempontból sem elvetett vagy legyőzött. Épp fordítva, ő az, aki a terhet hordja és az egyetemes fejlődést egyre magasabbra emeli Isten felé. Tegyünk mint ő, hogy egész létünkkel vele egyesültek legyünk. Pierre Teilhard de Chardin Mária nincs távol ettől a világtól. Egyetlen szent, egyetlen lélek, egyetlen halottunk sem távolodott el ettől a vüágtól. Helytelen, ha úgy képzeljük el a másvilágot, mintha az távol lenne. Csak gyöngeségből bírjuk Isten mindenekfelettiségét eltávolodással elképzelni s helyezzük a világmindenségbe azt, ami sajátmagunknál is közelebb áll hozzánk. A Mária-szférát úgy kell elképzelnünk, mint a hullámmechanizmust: a hullámheggyel és hullámvölggyel, mert egyfelől az örökkévaló Krisztus szférájához legközelebb állóan kell az ő helyét kijelölnünk, másrészt a mi szféránkhoz legközelebb, hasonlóan például egy szeretett halottunk szférájáz. Mária túlvilágát körülvevő világnak érzem. Jean Guitton.
