A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
277 ff ét szentség: élő vizek hétszeres forrása! Krisztus tettei e- Élet Istennel, zek, amelyekkel minden egyes embert megragad és magához élet az emberekkel vonz, hogy nyomában járjunk a szeretet ösvényein Isten felé .embertársaink felé.Ha valaki gyakran járul ugyan a szentségekhez, de nem szereti embertársait szóval és tettel, szívből és igazán, nem i- gyekszik Krisztus nyomában járni, annak élete hazugság és képmutatás. Jól megmondta már Szent János: „Ha valaki azt állítja,hogy szereti az Istent, de testvérét gyűlöli, hazudik. Mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát” (1 Jevele 4,20). Hogyan is szerelhetné, ha nem fontos neki az ember, aki pedig olyan fontos az Istennek. A szentségek kegyelem forrásai, de egyben küldetést is szabnak ránk, mert minden kegyelem küldetéssel jár. A szentségekből táplálkozó élet, oszthatatlan egységben, élet az Istennel, élet az emberekkel. Élet az Istennel: vagyis imádság. Jézus sokat imádkozott, ő tanított meg arra, hogy az imában ne körmönfont szép szavakat sorakoztassunk, hanem úgy szóljunk az Istenhez, mint gyermek édesatyjához.(Mt.6,9-13) Nem kell itt sok magyarázkodás: Isten úgyis tudja, mire van szükségünk (Mt.6,7-8,32). De Jézus ebből a tényből nem azt a következtetést vonja le,hogy fölösleges az ima, hanem ellenkezőleg azt, hogy állandóan imádkozzunk (Lk.18,1). Az imádság lehet isten- dicséret, hálaadás, sokszor kérés, hiszen mindenben Istenre szorulunk. De az igazi kérő ima nem szab feltételeket az Istennek, hanem belesimul az Isten kezébe. A reggeli és esti ima a keresztények régi szép szokása, amely keretet és i- rányt adhat egész életünknek. Nem ajánlható eléggé a családban, főleg a közös esti ima. De ez csak kezdete az ima nagy, mély világába való behatolásnak, ami - kor tudatunk mélyén állandóan ott a hivő, szerető odafordulás Istenhez, aki mindig velünk van és gondol ránk. Nem természetes-e, hogy mi is vele vagyunk, és rá gondolunk? Akinek második természetévé vált, hogy Istennel van, az ő jelenlétében él, annak nő igazán olyan nagyra a szíve, hogy belefér minden ember. Mert a keresztény élet egyben élet az emberekkel, az emberekért. Nem magunkért, hanem másokért. Félj a feleségért, feleség a férjért, szülők gyermekeikért, orvos a betegekért, mindnyájan az igazságon és szereteten alapuló társadalom építése által embertársainkért, különösen pedig a szenvedőkért, szegényekért, elnyomottakért. „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” - mondja majd Jézus az utolsó ítéleten (Mt.25,40). Amit csak magunkért tettünk, azt hát magunkért tettük, és ezzel vége. De amit másokért tettünk, azt Krisztusért tettük, és így az örök élet magját hintettük. Mert „a szeretet és alkotása örökké megmarad” — mondja a második vatikáni zsinat egyik híres határozata (Az Egyház a mai világban, 39. pont). Ez a mi reményünk. A szeretet nem azt jelenti, hogy a másikat tökéletesnek tartjuk. Éppen ellenkezőleg: mindig tökéletesithetőnek kell tartanod; szenvedned kell emiatt, hogy még tökéletien; teljesen oda kell adnod magad, hogy tökéletessé tedd... Michel Quoist
