A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
253 városból. Egyedül Vilmos maradt ott. Másnap, húsvétvasárnap reggelén, ő maga közösítette ki Gergelyt a Szent Péter templomban Isten Egyházából. Ünnepélyesen, mint az már az ilyen alkalmakkor illik. Henrik akarta így, hogy a püspökök közösítsék ki Krisztus földi helytartóját!... De még aznap becsapott a villám Isten házába. Néhány nappal később eltemették Vilmost, Utrecht püspökét. Gergely látta az ellentmondást és a nyílt ellenségeskedést. Egész Francia- ország ellene van, szintúgy a német birodalom. A püspökök bizalmatlanok vele szemben ( ha ugyan nem nyílt ellenségei ), az alsópapság pestises kígyónak bélyegzi őt, akinek mérget hozó lehellete megfertőzi az Egyházat és a birodalmat. A pápa eretnek tanokat hirdet - mondják -, mert a szentírás elleni követelésekkel lép eléjük. Nem számol az emberi természettel, mikor a papságot nőtlenségre akarja kényszeríteni, ami csak erkölcstelenségbe vezet. Ha keresztül akarja vinni az úgynevezett reformot, hát vegyen angyalokat maga mellé és kormányoztassa ezekkel az Egyházat. És hogy szavuknak nagyobb nyomatékot adjanak, tüntetőleg kivonulnak a templomból,és a pápai bullát kihirdető érsek letételét követelik. A passaui püspök meg csak üggyel-bajjal tud a halál elől elmenekülni. Majdnem megölte őt a saját templomában a felbujtatott tömeg. Ó, Gergely jól ismeri az effajta módszereket! Őt magát is az oltártól rángatták el a gyilkosok (amikor a Santa Maria Maggiore-ben éppen karácsony vigíliájáról modta a misét). Istenem, micsoda ítéletidő volt akkor is! Talán a vízözön óta — igen, így írták meg később a krónikák - nem látott ilyen vihart a világ. A felkelők a pápát is megsebezték a homlokán, úgyhogy csak később tudta folytatni az éjszaka megkezdett szentmisét. Fülöp, a francia király maga is megtérésre szorul. Rá nem lehet számítani: kapzsi. Maguk a kereskedők sincsenek előle biztonságban. Aggályt nem ismer, érzékisége már szinte közmondásossá lett. Csak Hódító Vilmos teszi magáévá az Egyház ügyét. De ugyan mi ez a lázadozó, vagy gyáva fejedelmek és püspökök nagy sokaságához képest?! De azt, aki az Urban bízik, semmiféle kegyetlenség, sem a világi dicsőséggel való hitegetés nem volt képes ilyen istentelenségre vinni. Szinte csodával határos ez az erő. Mindenki más föladta volna már a kilátástalannak tűnő harcot. Mert a világ fiainak szemében csakugyan kilátástalan volt: csak lelkének és mások nyugalmának feldúlására volt jó, mint ellenségei azt szemére vetették. Gergely maga is érzi a szörnyű kilátástalanságot. Keserűséggel telik meg a lelke a sok sikertelenség láttán (1075 eleje), és mint maga írja, már csak Krisztus irgalmában bizakodik. Tizenkét éven keresztül tart ez az emberfölötti bizalom. És nem rendül meg akkor sem, mikor látszólag minden veszve van. Rudolf, a kiközösített király ellenfele halott. A csatatéren lelte halálát, és vele sírba szállt Gergely reménysége is, hogy t.i. Rudolf veszi át a német birodalom vezetését, és újra helyreállítja a békét a császár és az Egyház közt. Az ellenpápa ( a feslett élete miatt kiközösített ravennai érsek) egyre hangosabban követeli vélt jogát. Maga Gergely száműzetésben él, de azért hisz és remél, a reménység és a hitellen! Pedig látja,
