A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
235 siránkozásból nyilvánvalóan nem lesz eső. Gáspár hallgatta, hallgatta. Hallgatta, mint a kőszent, avagy mint a beteg olasz. Nem tudom, hogy ez a „beteg olasz” hogy került a falu közmondásai közé, de köztudomású volt, hogy a beteg olasz nem szól egy szót sem s ebbe mindenki belenyugodott. Szóval Gáspár hallgatott. Csendesen (mennyivel több lett volna ez is, ha kap egy kis esőt . . .) és nem szólt egy szót sem aratás alatt sem, pedig már nagyon unta háta mögött az asszony sopánkodását. — Ocsut, aratunk meglássa . . . aztán sehol egy felhő, mint a kendő, akkora sem . . . hogy az a Jó Isten is . .. látja azt a kukoricát is? Gáspár nem szólt. A verejték a hátán folyt le, a búza súlyosan döntötte nehéz fejét a kasza alá, a kukorica meg olyan volt, amilyen volt. — A kukorica még ráér. — Mire ér rá? — Az esőre. Bírja még. — Bírja, bírja, de meddig bírja? Erre már nem volt válasz. Szerencsére kiértek a renddel és az ember megtörülte a homlokát és lecsapta a verejtéket, mint a gőzfürdőben. Szerencsére, mert ha az asszony még egyet szól, talán megfordul és elkaszálja az asszonyt is. így azonban csak fújt egy nagyot és visszaindult a tarlón, ami szinte lángot vetett a hőségtől. — Meleg van — gondolta — de a búza szép. — Az asszony sietett a marokszedéssel, mert még mondanivalói voltak, de Gáspár ment, mint a gép és már csak ebédnél jutott idő a beszédre. — A krumpli is kiég. Megnéztem tegnap akkora szemek vannak alatta, mint a galagonya...- Ehe - Bólintott Gáspár és estig nem szólt többet, de amikor összerakták a kepéket, elégedetten bólintott.- Jó nehéz kévék ...- Majd ha zsákba látom -mondta és felnézett az alkonyi égre, ami tiszta volt, mint a súrolt asztal.- Hétfőn hordjuk — mondta Gáspár akkor este, mielőtt elfújta volna a lámpást. És ez a hétfő ma van. Éppen ma, hajnalok hajnalán, amikor olyan még az ég, mint a szürke pala és igazán nem lehet tudni, hogy borult-e hát, vagy csak az a denevérszín, amiről nem lehet tudni, hogy vemhes vagy nem vemhes. Gáspár az udvaron nézi a tanácstalan eget és nem tudja. De a törköly megfelelően helyezkedett el a gyomrában és úgy eloltotta a dühös lángokat, amint valami j ótékony olaj. Lehet, hogy lesz eső, lehet hogy nem lesz, de mindenképpen jó. Ha lesz, jő a kukoricának, ha nem lesz, lehet hordani a gabonát. Gáspár enyhe megelégedéssel simítja meg borostás állát, mert egy kövér esőcsepp esett aképére. Ezekután bemegy s azt mondja homályban:- Nem lesz eső. Hordhatunk . . .- Ügye mondtam, hogy az a . . . kisül minden . . se répa, se krumpli? a gabonának meg igazán nem ártott volna. — És kócosán, mérgesen ugrik ki az ágyból, de aztán megáll az öltözködésben. Odakint suhogva esik az eső. Gáspár mosolyog — most már látni — és az asszony szeme szikrázik. Ezt is látni. Becsapták? Néz-néz maga
