A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-04-01 / 4. szám

legyen ez is az. összeolvasta az egész naptárt, hogy tanálna egy „H"— betűs férfiú nevet, hát nem a HUGÖ-n akadt meg a szeme? Hiába erőlködtem ellene, megmakacsolta magát, oszt Hugó lett. Mikor sor alá vitték, mindenki „szolgabíró"-nak csúfolta, mer' hát ilyen neve csak azoknak van ...

— De miért gondolja, hogy a „H" betűnek és az „átoknak” valami köze van egymáshoz? — szakította félbe papja.

— Hát nem láttya a fő Űr? Halál, halál. Az is „H" — betűs. Oszt most az üldöz engem. Néha arra ébredek reggel, hogy a Ha-lál jön utánam és kiabálja: Henrik, Hajnal, Húgó, halál, halál én vagyok a halál . . . még a hideg veríték is kitör rajtam.

De még az semmi — ide hallgasson, a feleségem Halottak napján hótt meg, az egyik jányom Húsvétkor született, a másik fiam meg Húsvétkor esküdött. A Húgó fiam vármegyei hajdú lett. A Henrik fiam Háromfárul nősült és Halász jányt vett el, a másik fiam feleségének neve Homokos, oszt Halimba nevű faluból való. Oszt még a kutyánk neve is Hattyú. . .

A pap alig tudta visszatartani nevetését, hogy öreg híve ilyen lelki válságba került a „H"- betű miatt. Úgy látszik szomszédjának, Tóth Jánosnak, tényleg igaza van, hogy valami baj lehet az emeleten.

— Nézze, kedves Havas Uram, én mint a papja, nem hiszem hogy a „H"—betű és a Halál között bármiféle összefüggés is lehetne. Átok meg egyáltalán szóba sem jöhet.

— Komolyan gondolja, a plébános Úr — könnyebbült meg az

öreg.

— Halálosan komolyan gondolom. De volna egy tanácsom. Felejtse el ezt a „H"-betűs históriát, mert ha eddig nincs is baj, de ha tovább incselkedik ezzel a „rögeszmével", előbb-utóbb nagy baj lehet belőle.

— Hát a Halál-nál mán nem is lehet nagyobb baj — bölcsel- kedett Halász Henrik.

— Dehogyis nem. Egy másik „H" - betű. Habarodás. Megha- barodás. és majd mindenki ujjal mutogat mgára a faluban.

Ezért a mai napon hagyja abba. Senkinek ne beszéljen a „H"— betűről. Én biztosítom, hogy sem átok, sem halál nem fogja üldözni.

— Ténylegesen így gondolja a Fő Úr?

— Határozottan tudom. Látja sem a lányának, se a fiainak semmi kára nem lett belőle. Sőt mint hallom a fia is azért nyerte el a HAJDÚ állást, mert a főispánnak megtetszett a neve ... És a Hajnalka lánya is azért él boldogan, mert az ura büszke rá, hogy az ő felesége nem akármilyen Mári, Náni vagy llus, hanem Hajnalka...

172