A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 12. szám
538 nagy tenger partján, távol földi fegyverektől, Ferenc egy kis japán szigetkén beszél az Éggel, végső lázban fekvén. Ezt most tudtam meg: Csöndes óceánon először szólt akkor, keményen, sírón, vágón, és gyöngyözőn, mint régi gyermek-ajkon, az a nyelv, a rég feledett vaszkón. ... Ferenc ma válni készül, és ím, kicsiny Vaszkóniának nyelvén agonizál, az Istennel perelvén, perelvén édesen és égő hitben. Lehajlik most és hallgatja az Isten... ... Már végtelenbe lát, s az angyalokkal vált szót. Köddé foszoltak hangyatúrás-birodalmak és tarka rongyok,/ászlók". Egy tüzesarcú új angyalnak beszél talán új titkot, idegrázót... Vagy régesrégi emlék szólal most halkan, mégis egekig hallatszón? A jámbor fráter néz ijedten. Hallgat. Lázasan, furcsa, titkos szóval liheg, ropog a messzi nyelv: a vaszkón. Ezt most tudtam meg. És a vér, a vér megindult bennem is! Hogy tudtál lenni ember is: köszönöm neked,hű Xavér! Köszönöm, megvert kicsi nép fia: hogy bár Japán vár, Kína, India, s az örök Ige íme integet, — maradhatott egy rejtett kis sziget, — csak annyi, mint egy sírhely, — hol holtig hűnek maradni szabad... Köszönöm néked utolsó szavad! (Spanyolhonban Goni atyának, a kis nép fiának, aki a Xavérokról mindezt el mondta, s ki e verset róla soha nem olvashatja.) 1. Fent Szent ment mendegélt. Lent fente fegyverét az ördög. 2. Fent Szent ment mendegélt. Peng peng pengeél élesedett. 3. Fent Szent ment mendegélt. Kár kár az ördögért. Beleesett. Bálint Lea
