A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
435 vonatkozóan megvalósultak. A keresztségben a Krisztusban lakó teljesség — az új élet — részesei lettek a hívek. Ez a részesedés nem má- gilus, egyik pillanatról a másikra történő átalakulás, hanem feladat. A harmadik fejezetben ezzel foglalkozik szent Pál: mit követel a ke- resztség a hívektől? "(Krisztusban) temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel" (2, 11). Ez az esemény új irányt ad a hívek életének és új magatartást követel tőlük. A keleti vallások és a görög filozófia megkülönböztette a felső és alsó régiókat. Szerintük bizonyos vallási gesztusok — rítusok — kiemelték az embert a világból és a magasabb, az istenekhez tartozó régiókba helyezték. Az ember legfontosabb feladata a rítus szabályainak pontos megtartása volt, ami nem okozott belső átalakulást az emberben, hanem jelképesen megváltoztatta térbeli helyzetét. Szent Pál is átvette ezt a "fönt", "lent" kifejezést és bibliai értelemben magyarázta. Nem annyira térben, mint inkább időben gondolkodik, és igen fontos szerepet tulajdonít az ember átalakulásának. Amikor a hívő Krisztus teljességében részesedik a keresztségben, a jövő, az Eszkaton , belép az életébe. Krisztussal találkozik, akiben az Isten tervei maradéktalanul megvalósultak. Ez a találkozás elkezdi átalakítani a régi embert, újjáteremti és egyre jobban Krisztushoz hasonlóvá teszi. A jelenben rejtve van ez az átalakulás, de amikor "Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele e- gyütt ti is megjelentek dicsőségben" (3, 4). A keresztségi szertartás, amely a jelenben történik, új feladatot ró az emberre addig a napig, a- míg teljesen át nem alakul és találkozik Krisztussal a dicsőségben. A régi ember bűneinek és az új erényeinek a listája közismert felsorolás lehet, annál is inkább, mert Pál ötös csoportokban említi a- zokat. A józan észre támaszkodó filozófusnak is tetszetős lehet az új ember, mert békességben él. Szent Pál érvelése mélyebbre menő és sajátosan új. "Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek fel az újat" (10). Krisztusban a "Teremtő képmása" egészen élesen kirajzolódott. A keresztség arra kötelez és arra serkent, hogy ezt a képmást egyre jobban kialakítsuk önmagunkban. Tehát nem csupán erkölcsi megújulásról van szó, amely szebbé és elviselhetőbbé akarja tenni ezt az életet, hanem gyökeresen új létről, új teremtményről, e- zért a keresztség mindent új megvilágításban lát, Az új szemlélet letöri a régi megkülönböztetést, ami faji származásra, műveltségre, és társadalmi rangra épül, és mindenkit átölel Krisztus szeretetével. Minden emberben Isten képmását szereti. A keresztény ember életét az állandó átalakulás és a jövőbeli magasabb célért való küzdelem jellemzi.
