A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
341 és hálaadás kell, hogy egyénileg ránk szabott mérték után készüljön. Ezt viszont senki más, csak mi magunk végezhetjük megfelelően. Ugyanez áll különben a szentmisére is. De ahogyan a szentmisében való részvételünk nem lehet teljesen szubjektív és önkényes, hanem kell, hogy az objektív valóságnak is megfeleljen, ugyanúgy a szentáldozás végzésében is igazodnunk kell ennek objektív valóságához. Következőleg, ami a szentáldozásra való előkészületet illeti, azt mondhatjuk, hogy azt maga a szentmiseáldozat határozza meg, a/ mely a szentáldozást megelőzi, de meghatározza ugyanakkor b/ a szentádozás helye és c/ értelme a szentáldozatban. Az első alapelv, mely szerint a szentáldozat határozza meg előkészületünket, azt jelenti, hogy előkészületünk a szentáldozásra lényegében csak maga a szentmise lehet, nemcsak azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs is i- dőnk és alkalmunk más előkészület végzésére, mint a szentmise, melyben a szentádozásban részesülünk, hanem a- zért is, és főként azért, mert aligha találunk megfelelőbb módot az előkészületre, mint magát a szentáldozatnak a bemutatását. Jól tudjuk, az Ur Jézus azért adta nekünk a szentmisét, hogy Vele együtt mutathassuk be azt az áldozatot, melyet ő egykor a Kálvárián egyedül bemutatott az Istennek, az Ö Atyjának és így Vele együtt tudjuk ez áldozattal imádásunkat, hálánkat, engesztelésün- ket és könyörgéseinket felajánlani a mi Mennyei Atyánknak éspedig oly módon, mely egyedül méltó Istenhez és lelkűnknek egyedül lehet hasznára. Mikor tehát bemutatjuk a szentmise áldozatot, egyesülnünk kell Krisztussal a pappal és Krisztussal az áldozattal úgy, hogy hogy Vele együtt mi is papok és Vele együtt mi is áldozatok legyünk. Más szóval ez azt jelenti, hogy ugyanazokat a gondolatokat és érzéseket kell magunkban felkelteni e szent cselekmény alatt, amelyekben az Ur Krisztus áldozatát bemutatta, teljesen ki- szolgáltatva magát az Istennek és alávetve magát tökéletes áldozatként az Ő akaratának. Minél tökéletesebben e- gyesülünk így Krisztussal a pappal és Krisztussal az áldozattal, annál tökéletesebben veszünk részt a szentmiseáldozatban. Már most ha így mutatjuk be a szentáldozatot az áldozópappal együtt, kinek papsága csak annyiban különbözik a hívek általános papságától, hogy neki hatalma van felszentelése folytán a kenyér és a bor átváltoztatására, és oly tökéletesen, amennyire csak képesek vagyunk erre, egyesülünk a Főpappal, Krisztussal; ha mi teljesen egybe forrunk a Megváltó imádásával, hálaadásával, engesztelésével és könyörgéseivel, ha akaratunk teljesen azonosul az ő akaratával abban a teljes önátadásban, mellyel Ő az Atya akaratát elfogadta, ha a mi vágyunk nem más, csak az, hogy valóban és egészen kedves áldozattá váljunk egész életünkkel az örök Atya dicsőségére; röviden, ha mi a szentmise alatt lélekben így eggyé válunk Krisztussal, az örök Főpappal és áldozattal, akkor megvan bennünk az a lelki dispozíció, hogy Vele egy testbe, az ö misztikus testébe is, tökéletesen beleforijunk a szentáldozásban. Nem mondja-e az Ur Jézus, hogy ’’aki
