A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
269 nek és gyerekeket tanítanak. Számolni kellett azzal, hogy mint középiskolai tanárt valamelyik gimnáziumba dugnak, és a fiúkat latinra és hittanra kell tanítanom. Tehát a katolikus pap egészen megszokott, közismert életét kerestem és akartam megvalósítani, az egyházmegyés paptól eltérően a közös rendi élet kötelékében, mindazzal, ami vele együttjár: a külső élet meghatározott stílusa és rendje, anyagi függés a közösségtől, a rendnek tartozó engedelmesség, készség arra, hogy rendelkezzenek velem, életemmel, munkámmal. Ehhez járul a szorosabb értelemben vett jezsuita lelkiség. Ezt tévesen úgy szokták értelmezni, mint akaratakrobatikát, hűvös és tartózkodó sztoi- cizmust vagy valami hasonlót. Valójában azonban az igazi, hitelesen ignáci lelkiség egészen más, olyasmi, aminek új feltárásához és megfogalmazásához pl. az 1968-ban elhúnyt Húgó bátyám jelentősen hozzájárult. Számunkra Ignác elsősorban a misztikus, olyan ember, aki titokzatos és radikális egységben él Istennel, akit misztikus közvetlenségben tapasztal meg, és tulajdonképpen ennek a találkozásnak a mélységéből, az abszolút Titok közelségéből alakítja az életét". Rahner ezekkel a szavakkal feltárja jezsuita hivatásának rúgóit, — azt a lelkiséget, amelyből fáradhatatlan a- postoli munkájához lendületet kapott. Szobatudósnak tűnhet egyesek szemében. Valójában mindig is a lüktető é- letre figyelt, a mai egyház és világ, a lelkipásztorkodás mai feladatai érdekelték. A számos elmélkedés, lelkigyakorlat, lelkipásztori konferencia is tanúskodik arról, hogy az idők jeleit keresve, imádkozva és kutatva igyekezett szolgálni azt az egyházat, amelynek vezetőitől az 50-es években szenvednie is kellett, de amelyhez mindig az érett hívő egyszerű engedelmességével ragaszkodott. 1950 és a Zsinat közötti időszakban kész volt arra, hogy — ha a tanítástól eltiltják — valami egyszerű papi munkát végez. Rahnert elvont teológusnak tartják. Valóban, gyakran nehéz követni száraz, tekervényes gondolatmenetét. De ha valaki megbarátkozott a transzcendentális módszerrel és Rahner alapvető tételeivel, könnyebben megragadja gondolatait. Sokszor csak kérdéseket tesz fel; megkérdőjelezi a hagyományos tételeket, újra megfogalmazza a problémákat a mai ember és világ igényeire figyelve, az egyházi aggiorna- mentót tartva szem előtt. Sohasem enged az "újság" kísértésének; nem újat a- kar mondani, hanem újrafogalmazni és elmélyíteni az örök igazságokat, tudva azt, hogy a kinyilatkoztató Isten emberi nyelven szólt és a történelemben sodródó egyháznak régit és újat kell e- lőhoznia a krisztusi üzenetből. Sorsközösséget vállal a mai nyugtalan emberrel. Együtt keres a keresőkkel. A hannoveri Katholikentag-on mondotta a papoknak: "Hitünk csak akkor lesz i- gazi, ha nem a 'boldog birtoklók' {beti possidentes) hite, hanem másokhoz társul a hit aktusában. Azok sorába kell állnunk, akik nehézségek és megpróbáltatások közepette hisznek; azokhoz, akik ezt kérdezik: mit is jelentenek tulajdonképpen a hitformulák és milyen kihatással vannak gyakorlati életünkre... Mindennap küzdenünk kell a rutin ellen, a teológiai fogalmak és a