A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
252 imává váljanak. Magyar közmondás szerint: aki énekel, kétszeresen imádkozik. A keresztények kezdettől fogva zsoltárokat énekeltek. A keletiek liturgiájában, a hétköznapokat is beleértve, az egész misét éneklik. Az é- nek felemeli a lelket. Különösen azok az é- nekek ébresztenek mély érzelmeket, amelyek emlékeket elevenítenek fel. A gyermekkorunkban hallott és énekelt dallamok imaélményeket idéznek fel. Ima közben irányítsuk figyelmünket az ének szövegére, és éljük át. Úgy énekeljünk az Urnák, mintha saját szavaink volnának, és mintha magunk komponáltuk volna a melódiát. Az élet különböző helyzeteiben lehet énekelni: mikor testi munkát végzünk, mikor sétálunk. Az ének a tömjénhez hasonlóan belső átéléssel és nem az értelem által emel az Istenhez. Ezért a racionalizálás leépítésének folyamatában segítségünkre lehet. A szemlélődő jellegű elmélkedésben segíthet egy kedvelt énekünk. Menjünk el a templomba, vagy vonuljunk vissza egy csendes helyre, üljünk le, és miután relaxációt csináltunk, válasszunk ki egy kedves vallásos énekünket és magunkban énekeljük. Segíteni fog gondolkodás nélkül átélni az ének mondanivalóját. 3. A kanadai jezsuita mártír, Jogues I- zsák önéletrajzában leírja, hogy az indiánok elfogták és egy fához kötötték. Hónapokig volt esőben és hóban a szabad ég alatt ebben a különös börtönben. Nem volt semmije. Elmondja, hogy vett két kis botocskát, és keresztbe rakta. Ezeket nézte naphosszat. Ez volt az imája. Ez a csupasz kereszt szegényes volt, mint Krisztus és mint ő maga. Leírja, hogy egész napokat töltött el szemléletében. Felkelt a nap, eljött a dél, és a fogoly csak nézte a keresztet; lehanyatlott a nap, eljött az alkony sötétségével, és ő csak nézte a botocskákból alkotott kis keresztet. Mire gondolt? Semmire. Azt érezte, hogy egyesülve van a mindenétől megfosztott Krisztyssal. Saját kifosztottságában érezte, hogy összeforrt Krisztussal. A két botocska volt a híd, amely összekapcsolta vele. Majd annyira egynek érezte magát Vele, hogy a két botocska már csak figyelmének kísérőjévé vált. Néha talán nyitott szemmel nézte, anélkül, hogy látta volna, mert Krisztusban volt. Ha jól emlékszem, azt mondja, hogy ott tanult meg imádkozni. Mikor kiszabadították, visz- szatért Franciaországba, megírta emlékiratait, és mikor újból visszatért Kanadába, mártírhalált halt. Válasszunk egy vallási szimbólumot. Valamit, amit kedvelünk, ami nekünk sokat jelent. Ha lehetséges, olyasmi legyen, ami már kapcsolatban van egy vallási élményünkkel. Lehet az Ur Jézus vagy Szűz Mária képe vagy szobra; lehet egy őskeresztény szimbólum, mint hal, kenyerek, bárány; lehet egy iniciálé, mint I.H.S., de leginkább legyen egy feszület. Helyezkedjünk el kényelmesen, üljünk le imának megfelelő testtartással, majd kezdjük el gondolkodás nélkül nézni. Figyeljük meg részletesen, igyekezzünk tekintetünket mindaddig rajta tartani, amíg belsőleg koncentrálódunk. A jelkép szemünk előtt marad, de mi máshol vagyunk. Relaxáljuk testünket, de szemünk nyitva maradhat. Gondolhatunk a kanadai mártírra — ha úgy tetszik —, és elképzelhetjük, hogy mellette, vagy esetleg az ő helyében vagyunk, és nincs semmi másunk a feszületen kívül. Társuljunk hozzá, és érezzük meg az idő múlását, bár velünk nem történik semmi. Ha az embernek a belső ritmusa nem elég nyugodt, ez nem lesz könnyű, de ha sikerül, nagyon szép imamódra talál benne. 4. Ugyanannak a ritmusnak megfelelő más imamód, mikor két szóval fordulunk az Úrhoz, és azokat ismételjük. így imádkozott az Ur Jézus a Getszemáni kertben. Az evangélista feljegyzi, hogy ugyanazokat a szavakat ismételve imádkozott. Válasszunk két szót, mint például "U- ram — Jézus", "Szűz — Mária", "köszönöm — Uram", "Mi — Atyánk" vagy "Maran — a- ta" (Jel. 22, 20). Imádságnak megfelelő helyzetben csináljunk teljes relaxációt. Belélegzéskor mondjuk el gondolatban, kiejtés nélkül az első szót, a másikat kilélegzéskor. A feszültségek megszűntével a lélegzetvétel sokkal nyugodtabbá válik. Testünk megpihen, ennek következtében az oxigénfogyasz
